Ezt már lehet depressziónak nevezni, vagy csak kamaszhiszti és csak a hormonok játszanak közre?

Először is ötödikes koromban voltak olyan gondolataim, hogy meg akarok halni. A pontos okát tudom, mert elég csúnyán csúfoltak anno és ezt váltotta ki belőlem. Nem tartott sokáig, viszont tavaly nyáron eléggé melankólikus (?) állapotba kerültem. 1) nincsenek barátaim, egyszerűen nem tudok változni, mások felé nyitni, s talán a legrosszabb, hogy nem is szívesen barátkoznék velük. Úgy érzem, teljesen más világ vagyok (nem felsőbbrendűség vagy ilyesmi. Egyszóval magányos vagyok, elveszett, nem érdeklek senkit; sokszor emiatt vagyok letört, vagy talán az esetek nagy részében.

A halállal való gondolataim tavaly szeptemberben kezdődtek el, nagyon elegem volt mindenből, ősszel el is kezdtem magam vagdosni pár alkalommal. (Sajnos a hegek mai napig látszanak halványan, visszagondolva nem is segített a ,,fájdalom'', csak sokat vérzett)

Ha azt érzem, hogy változik az életem, tartozom egy társasághoz, mindig a fordítottját kapok meg. Az utóbbi egy hónapban ismét belesüllyedtem a ,,mély'' állapotomba.

Van, hogy pár ember miatt vágom meg magam, mert egyszerűen ezt váltja ki belőlem. Pl. múlt héten is baromira meg akartam halni (ezt írhatom?) és megvágtam magam, utána pedig minden jobb lett, mintha a feszültséget levezettem volna, vagy nem is tudom.

Sokszor érzek késztetést arra, hogy ilyen módon bántsam magam, iskolában is alig várom, hogy hazaérjek és megtegyem, de amire sor kerülne rá, megjavul a kedvem.

Az öngyilkosság... Ez egy nagyon is visszatérő gondolat, sokszor megtenném, viszont túl alacsony a fájdalom küszöböm, a másik, hogy ha meg is tenném, mit szólnának, hányan nevetnének, szörnyűlködnének és mondanák azt, hogy biztos voltam benne, hány ember játszaná meg a sajnálatát? Itt falun (uh, igen) elég gáz lenne ?, de soha sem tenném meg. Vagyis jelen állás szerint.

A cigizés... Ezt is tavaly nyáron, 2015-ben kezdtem el, egyszerűen nem tudom, miért. Hozzátenném, nem menőségből gyújtottam rá és gyújtok is rá a mai napig, hisz nem tudnék ezzel senkinek sem bizonyítani. Úgy vagyok vele, nekem mindegy, néha megnyugtat, maga a mozdulat is hiányzik. Meg persze talán korábban halok emiatt...

A másik, hogy egyáltalán nem akarok 30 éves koromnál tovább élni, nem tudom elképzelni a jövőm, minden olyan sötét. Ráadásul melegként ez elég kivitelezhetetlen dolog szerintem.

(Az utóbbi két bekezdéssel nem tudom, mit akartam)

Szóval szeretném kérni a véleményeteket! Én fújom néha nagyra a dolgokat, vagy érdemes lenne felkeresni egy szakembert.

15/fiú