Ez már depressziónak számít? Nem értem mi van velem

Hol is kezdjem.. Néha úgy érzem mindenkit utálok/gyűlölök körülöttem,még azt is,akit szeretek, de olyan szinten hogy azt kívánom bár nem ismertem volna meg, vagy bár nem élne velem együtt egy házban,és bár lennék egyedül..Mégis folyton magányos vagyok. Nincsenek barátim,rájöttem hogy mind érdekbarátok voltak,és nem érdekeltek,most mind azok piszkálnak,csak azért "szerettek" mert megpróbáltam megfelelni nekik,és úgy minden okés volt.Mindenki leszól, az apám utál. és ezt nem egyszer mondta már nekem. a suliban folyton piszkálnak, ráadásul még a jegyeim se jók,nem tudom mi lesz ebből. legszívesebben egész nap a szobámban lennék.nem járok sehova..nem szeretek kimenni az utcára.. úgy érzem mindenki azt nézi milyen csúnya vagyok, múltkor is el elájultam a boltban, az is lehet hogy pánik roham volt. nagyon-nagyon sokat szorongok,és éjszakákat sírok át,már a öngyilkosság is eszembe jutott,meg a vágdosás is egyre jobban vonz.. úgy érzem nem ebbe a világba tartozom, sehol nem találom a helyem. közösségben is magányosnak érzem magam. szóltam anyunak,de nem tett semmit. azt mondja ez nem depresszió,persze nem az egészet mondtam el. a válaszokat előre is köszönöm! lehetőleg értelmeseket, de aki azt írja hogy hisztis p*csa vagyok,azt is teljesen megértem. :| 14/L