Van kiút az örökös depressziòbòl?

Jól látod a helyzetet, környezetváltozásra van szükséged. Én is rendszeresen beleesek a depizésbe, pedig közel se olyan rossz a helyzetem, mint neked.

Viszont úgy tűnik hogy van még erőd ebből kitörni, szóval az kéne, hogy megismerkedj pozitív emberekkel, akik példát mutatnak lelkesedésükkel és kedvet kapsz a változtatáshoz.

Sok sikert, ha van kedved írj, bár én nem leszek rád jó hatással :D

Ez tipikus példája a magad által gerjesztett depressziónak.

Ez a tipikus negatív hozzáállás, a "semmi nem jó, minden rossz", és már eleve azt is rossznak könyveled el, ami még meg sem történt. Kicsit olyan ez, mint a nyuszikás viccben, ahol a nyuszika el akarja kérni a medve fűnyíróját. Gondolom, ismered.

Ne mindenben a lehetséges negatívumot nézd! Amit pedig úgy érzed, hogy meg kell lépned, azt lépd meg! Ha mindenki azt nézné, hogy "mi van, ha rosszul sül el", akkor senki semmit nem ért volna el.

Mivel nem ismerlek, nem látom át a helyzetedet, nem ítéllek el, de egy pozitív dolog mégis van az életedben a leírtak alapján: van munkád. Éppen ezért nem értem, miért tartod magad életképtelennek. Én jogosan tartom magam annak, mert idősebb vagyok nálad, fiú vagyok és nincs munkám... Nem vagy olyan szerencsétlen, mint hiszed, ha az lennél, munkád sem lenne! A családdal való kapcsolatod egy más kérdés, de leírtad arra is a megoldást: költözés! Mivel írtad, hogy a fizud sem rossz, szerintem vágj bele, mit veszíthetsz?! Pláne ha még nyelveket is tanulsz, az még egy plusz jó dolog, ráadásul az írásod alapján egy értelmes lánynak tűnsz. A legfontosabb pedig az, hogy még szemtelenül fiatal vagy! Szóval, nem reménytelen a helyzeted!

Én amúgy jogosan gondolom magam szerencsétlennek meg életképtelennek! Valószínűleg te is annak tartasz, ha leírom, hogy élek. Mindezt azért teszem, hogy lásd, hogy valaki még szarabb helyzetben van nálad is. Már egy párszor leírtam itt ezen az oldalon amúgy! Szóval, 36 leszek lassan, és egy tipikus mama kedvence típus vagyok. Nincs munkám, se párom, anyummal élek, több mentális betegséggel "megáldva". Annyival vagyok jobb helyzetben nálad, hogy engem szeret a családom. Amúgy túl vagyok számtalan pszichiáteren, pszichológuson, terápián, jártam alkoholelvonón (most józan vagyok egy ideje), többféle gyógyszerrel próbálkoztam, eredmény nélkül. Volt öngyilkossági kísérletem és napi szinten gondolkodom rajta, hogy megtegyem, csak eddig gyáva voltam. 30 év után költöztünk, igaz nem másik városba, "csak" panelból kertesházba, hátha a környezetváltozás segít. Eddig nem segített. Feleslegesnek érzem magam, nem kellek egy munkahelyre sem (ahova mégis, onnan vagy én jövők el gyorsan vagy önhibámon kívül kirúgnak). Annyi a "hasznom", hogy sokat segítek a családomnak, de egyedül képtelen lennék életben maradni, nekik köszönhetek mindent.

Nyilván ezzel most nem vagy előrébb, de azért leírtam, hogy lásd azt, hogy nem vagy egyedül a problémáddal.