Előfordulhat, hogy bipoláris zavarban szenvedek?

Elnézést, ha bő lére eresztem a történetet, máshogy nem tudom leírni/ átadni.

Na szóval, fiú létemre gyerekként rengeteget bőgtem. Kvázi minden sz*ron képes voltam sírni. A szüleim elintézték annyival, hogy "sírós a gyerek". Majd felcseperedtem, és elhagytam ezt a rossz szokást, vagyis nem teljesen. A mai napig bizonyos filmek, zenék, de még egyes szituációk is olyan impulzusokat váltanak ki belőlem, ami sírásra késztet.

Felnőtté válásom elején (20-21) egy borzasztóan depresszív életvitel vette kezdetét. Azóta eltelt 4 év, és az állapotom változatlan. Letargia, depresszió, levertség, a motiváció teljes hiánya.. ezek a mindennapjaim uralkodó tulajdonságai.

Próbálok célokat keresni az életben, új dolgokra szert tenni, új ismerősökre, új hobbikra, ami egy ideig segít, aztán visszaesek. Nagy elánnal nekiveselkedek az újnak, de rövid időn belül elveszítem az érdeklődést, a motivációt, és emiatt még inkább a gödör mélyére zuhanok.

Vannak napok, amikor kitörő optimizmussal ébredek, amikor elérem azt a stádiumot, hogy "minden jó". Viszont ezt a kérészéletű periódust hamar felváltja a depresszió.

Bátorkodtam utánajárni a jelenségnek, és szinte teljes egyezést találtam a bipoláris zavarban szenvedők tüneteiben. Orvosnál még nem jártam, viszont megvallom, nem is igazán érdekel a diagnózisa. Mára elértem odáig, hogy gyakran fontolgatom önnön életem kioltását. Nem az állapotom miatt, hanem mert nem találok benne értelmet, a saját létezésemnek. Mindenesetre öniróniában legalább nem szenvedek hiányt, ugyanis az öngyilkosság akkurátus tervezgetése, a lehetőségek analizálása szerfölött szórakoztató.