Kezdek félni a tesómtól. Beteg? Vagy mi baja?

Igazából szoktunk veszekedni... Mint minden testvér...

Nekem dühkezelési gondjaim voltak egész kis koromtól kezdve... Gyerekként a szüleim pszichológushoz vittek, mert hisztérika voltam... verekedtem az iskolában... és hasonló nem normális dolgokat csináltam...

Van két kisebb tesóm meg egy idősebb, Egy nővérem(23) Egy hugom(11) és egy öcsém(10)

Velük sem bántam épp kesztyűs kézzel...

Ha valami nem tetszett, azt rögtön ütéssel akartam megoldani, pedig tudtam hogy nem helyes...

A nővérem és köztem 6 év különbség van, mégis Ő sosem ütött vissza nekem, pedig őt is bántottam sokszor... Csakúgy mint a kisebb tesóimat... Persze sosem ütöttem akkorát hogy baj legyen...

A szüleimmel is szoktam úgy beszélni, hogy azt még én is megbánom...

Ezek is csak hirtelen felindulásból történnek... Valószínűleg azért vagyok ilyen, mert az élettől kaptam hideget-meleget... Nincs sok barátom, de aki van az ismer, és szeret... Sokan viszont csak a külsőm miatt ítélnek meg... (Nem vagyok szépségkirálynő)

A tesóimra visszatérve: A húgomat legalább ugyanannyit szekáltam mint az öcsémet... Nem kivételeztem...

Ő mégis alapjában egy aranyos, kiegyensúlyozott kislány... Lehet vele értelmesen beszélgetni... Szinte bármiről...

Ellenben az öcsém... Ő az utóbbi időben elég rémisztően viselkedik..

Gyakran fordul elő, hogy ideges... Mintegy idegrohamot kap... Ordít... De úgy hogy a dobhártyám beszakad...

Ha valami nem tetszik neki, néha annyira ideges, hogy RÖHÖG... De halál komolyan... Nem merem biztosra mondani, de azt hiszem ilyen dolgokat tudom kik szoktak csinálni...

Most egy konkrét esetet szeretnék leírni:

Ma este összevesztünk egy lényegtelen dolgon...

Te félsz tőlem?

Kérdeztem tőle...

Ő azt mondta hogy nem...

Én azt mondtam neki, hogy de igen, te félsz tőlem

Ő ismét azt mondta, hogy nem...

Ezt kb 10-szer eljátszottuk, mire Ő felállt az ágyról és torka szakadtából ordította hogy nem, holott én tök higgadtan beszélgettem vele...

Én -mostmár tesztelés céljából- folytattam hogy De igen..

Ő erre fogott egy tollat, az öklébe szorította és ezt ordította: Megölök valakit!

Itt kicsit megrémültem, de még egyszer elmondtam neki...

Ő meg elindult felém, és ezt mondta: MEGÖLLEK!!Még a kezében volt a toll...

Itt parancsoltam megálljt a dolgoknak...

Közöltem vele, hogy erről más is értesülni fog... Mire ő felhozta az én régi tetteimet (Verekedés, trágár beszéd a szüleimmel... stb.)

Én elmondtam neki hogy az ő érdekében beszélgetnie kéne valakivel, mert szerintem egy gyerek -akármi miatt is- nem szabadna hogy ideges legyen... Ennyire legalábbis semmi esetre sem...<br>

Szerinte ez teljesen normális...<br>

Ő megint velem hozakodott elő, hogy előbb megyek én javítóba mint Ő...<br>

Ezt mind ilyen tök ideges és fenyegető hangon mondta, miközben én most tényleg kedvesen és nyugodtan beszéltem hozzá... Ő ezt támadásnak vette...<br>

Ez puszta aggodalom... Nem szeretnék éjjel félig nyitott szemmel aludni miatta... Az a helyzet, hogy örülök, hogy akkor nem kés volt a keze ügyében... <br>

Én ilyet azért sose mondtam senkinek...<br>

Pedig több okom lett volna  rá mint neki...<br>

Ő azt mondja, ha ezt elmesélem a szüleimnek, úgysem fognak hinni nekem mert én vagyok a család fekete báránya...<br>

És hogy több esélyem van nekem hogy olyat tegyek, amit megbánok mint neki...<br>

De ÁLLJ! IGEN, én szar szemét voltam velük igen!! De próbálok gyökeresen megváltozni! Van egy munkahelyem... kollégáim, akiket imádok, szeretek... végre szerető légkörben érzem magam...  Nincs sok barátom most sem, de van 1-2...<br>

És hozzátenném: én még egy rovart sem tudnék megölni! SŐT ellenzem a rovarok gyilkolását, pedig rühellem őket...<br>

Akkor egy embert hogy tudnék bántani??

Ez viszont most sok volt, ami történt...

Szerintetek beteg az öcsém?? Ha most nem keresünk fel neki egy szakembert attól tartok olyan ember lesz, akit utálok.. Utálom a gyilkosokat...

Nem vicc!!! Halál komoly... Ilyet csinál egy normális ember??