Mit gondoltok? Lehetséges, hogy ez borderline személyiségzavar lenne?

Igazából nem olyan rég tudatosultam a betegség létezésével, de elég sok jellemzőjét igaznak érzem magamra. Persze lehet csupán tévedés az egész, eleinte nem is akartam elfogadni lehetőségként.

Amióta az eszemet tudom, katasztrofális volt a kapcsolatom az emberekkel. Ha valaki megpróbál közelebb kerülni hozzám eltolom magamtól, majd a következő pillanatban közelebb engedem. Képtelen vagyok megérteni a pontos érzelmeimet csak ha már annyira hihetetlenül intenzívek, de akkor is könnyen képesek az ellentétükre változni. Képtelen vagyok eldönteni, hogy kiben bízhatok meg. A véleményem néha egyik napról a másikra képes megváltozni a körülöttem élőkről. Konkrétan képtelen vagyok eldönteni, hogy a barátaim, akik állítják, hogy szeretnek valóban azok e, vagy csak kihasználnak. Amikor ezek a gondolatok felerősödnek eltolom őket magamtól, bunkó vagyok, aztán hirtelen visszaédesgetem magam. Hihetetlenül félek, hogy meggyűlölnek, és elhagynak. A dolgoknak nem is ezzel a részével van a gond. Ezt igazából régebben betudtam annak, hogy egyszerűen ilyen vagyok.

Tizennégy éves koromban kezdtem el karcolgatni magam. A szüleimmel mindig is hol viharos, hol viszonylag jó volt a viszonyom. Rengeteget veszekedtünk illetve veszekszünk, és bármi is indítja a vitát, úgy érzem én vagyok a hibás. Megérdemlem azt a fájdalmat, amit okozok magamnak. Bizarrul hangozhat, de ha felfokozódnak az érzelmeim, mint a harag, szomorúság vagy épp az üresség, intenzív szuicid gondolataim vannak, amiket képtelen vagyok kontrollálni. Súlyosabb kárt sohasem tettem még magamban, de vágom magam, néha ütöm, harapom, marcangolom a bőröm, vagy fojtogatom magam, bár ez utóbbit ritkán. Voltak nyugodtabb időszakaim, mikor a gondolataim, a túlkomplikálásaim eltűnnek, de aztán az üresség érzettel maximum egy hónap kihagyás után visszatér minden.

Illetve sokáig, ahogy a mai napig sem vagyok képes hova tenni magam. Teszem azt, egyik nap metált, rockot hallgatok, a másik nap pedig romantikus kellemes számokat énekelgetek. Bár néha az ilyen jellegű váltásokhoz nem kellenek napok, csak órák. Egymásnak teljesen ellentmondó dolgokat szeretek, mondok, vagy teszek néha. Sokáig a szexualitásom is egy bizonytalan pont volt az életemben, néha most is.

Az egyetlen tünet, amit határozottan kijelenthetek, hogy nem szenvedek benne, az a felelőtlen életmód. Nem fogyasztok soha olyan mennyiségben alkoholt, vagy hasonló. Az egyetlen esetleg ide sorolható dolog, hogy vannak pillanatok, mikor nem érdekel a saját testi épségem. Teszem azt, figyelmetlenül közlekedek.

A barátaim azt mondják, depressziós vagyok, de ezt határozottan nem érzem igaznak. Attól, hogy sokszor melankolikus vagy önpusztító érzéseim vannak, sokszor őszinte, intenzív boldogságot érzek. Ha ez sokszor fordul váratlanul az ellenkezőjére, vagy fordítva.

Mit gondoltok? Mit kéne tennem? Jelenleg járok pszichiáterhez, aki pánikbetegséggel kezel, de nem tudom mit mondhatnék neki. Általában teljesen hétköznapi dolgokról beszélgetünk. Félek, hogy ha felhoznám ezeket a témákat visszautasítana. Volt már, hogy próbáltam az érzéseimről beszélni, és úgy éreztem idiótának néz, így inkább nem mondtam soha semmit...