Szerintetek mi lehet a bajom?

Mindig attól a naptól félek hogy egyedül fogok maradni, nem lesz senkim, nem lesznek barátaim akikel remek pillanatokat élhetek meg, mert ugyanis nagyon nehezen nyitok mások felé, ennek az az oka hogy.. hát én nem is tudom, mintha nem lenne rendbe velem valami, lehet, hogy ki kéne vizsgáltasam magam. Magányosnak érzem magam és nemigazán látom meg a poénokba a poént, nem azért mert nem értem, csak mert nem érdekel és nem szívből jön az öröm, viszont ha olvasok egy szomorú történetet azon sokat rágodom, meg akarok mindent tudni a történetről és van is hogy az illetőt megsajnálom és sírok rajta, vagy éppen azért sírok hogy (ami a lényeg) egyedül maradok, nem fogok tudni kapcsolatot teremteni, sőt még olyan is eszembe jut hogy munkaképtelen leszek, hajléktalan és van még valami a sötét sorsomnak a legvége nem a természetes halálról szól, hagy ne keljen leírjam azt a szót, mert nem szeretem. Igazából az orvosokba sem bízok, félek ha részt vennék egy kezelésen csak mindent elrontanának. Van egy sejtésem, hogy hol rontottam el, ha ez nem egyfajta születési rendelleneség, mert arról nem én tehetek. Ha semmi köze mentális betegségnek a jellenlegi állapotomhoz, akkor azt mondom bárcsak újra kezdhetném az életem, biztos nem így csináltam volna.