Normális dolog, hogy ezzel a "Walter Mitty" módszerrel védekezem a szociális fóbiám ellen?

Vannak bizonyos helyek (pl. parkolók), ahol nagyon erősen feltámad bennem a pánik. Nagyon nehéz akár csak elmenni megvenni egy kiló kenyeret, és sajnos az sem segít rajtam, hogy bizony nagyjából reggeltől estig emberek közt mászkálok a rengeteg elfoglaltságom miatt. Nem bírom megszokni a jelenlétüket, félek tőlük, de ezt külső szemlélő nem érzékeli rajtam.

Mostanában vettem észre, hogy ha viszont nagyon boldog vagyok vagy éppen leköti valami a gondolataimat, akkor észre sem veszem, hogy mondjuk keresztül jöttem gond nélkül a parkolón. Ezért aztán most már minden alkalommal, amikor mennem kell valahová, beleképzelem magam egy alternatív valóságba, jeleneteket rendezek a fejemben, és így a legtöbb esetben felül tudok kerekedni a rohamaimon. De szerintetek nem lesz ez is egy újabb probléma, ha túlzásba viszem? Számomra olyan ez, mint egy közepes hatóanyagú gyógyszer (valódi gyógyszert nem szedek, mert sokszor olyan kétségbeesett vagyok, hogy biztosan függővé válnék). A fantáziámmal nincs gond, már majdnem 10 éve írok történeteket /ez is valamiféle menekülés a valódi világ elől/. Vagy egyszerűen csak ne aggódjak még emiatt is?

Pénz hiányában nem járok szakemberhez.

Egy huszonéves lány