Ez micsoda? Miért vagyok ilyen, és ez mennyire nem egészséges?

Emberek vagyunk, meghalunk, ez tény. Amikor valaki meghal, akkor általában megrendül az ember, és jelzi részvételét. Nem is kell hogy meghaljon valaki ahhoz hogy szörnyűlködjünk, az is elég, ha valamiféle baleset történik vele.

Viszont én nem így vagyok vele, sőt. Rengetegszer hallom hogy valakivel ez történt / az történt, és sokszor poénból jegyzem meg ismerőseimnek akik mesélik, hogy "jobban tette ha meghalt volna", vagy "nincs élők között hely számára", vagy "jól elégettem volna a g..cibe", stb., persze ők tudják, hogy viccelek.

Viszont néha van olyan, amikor elmondom nekik, hogy mit csinálnék szívesen 1-2 emberrel, milyen jó lenne ha elvághatnám valamijét, hogy érezzem ahogy nyílik szét a bőre. Vagy érzem benne a félelmet, és valahogy kielégít engem, hogy mennyi bűnt követett el az életében, viszont most fél. És ez rohadt jó. Fél az, aki egy hülye köcsög volt egész életében. Ezt sem gondolom teljesen komolyan, viszont néha már tényleg egyre jobban érzem rá a késztetést, hogy megcsináljak egy hasonlót.

Épp ésszel gondolkodom, tehát nem csinálok ilyeneket, viszont azokat a folyamatokat amik bennem lájátszódnak senki se látja. Nagyon tisztelettudónak, és türelmes embernek tartanak, viszont néha még annak is lecsapolnám a vérét, akinek egy rossz szava nincs rám, pedig én elásnám nagyon szívesen.

Ott gondolkodtam el ezeken a "rossz szokásokon", amikor már egy ilyen "poén" eleresztése után kénytelen voltam abbahagyni a nevetést, főleg azért, mert láttam, hogy másnak mi rá a reakciója. Múltkor pl. a kollégium néhány tagjával -köztük szobatársakkal is- mentünk valahová, és pont egy olyan tanár ment elöttünk, akiről tudom hogy egy nyomorult féreg, buta mint az állat, mert kamu híreket oszt meg facebookon, és azokkal a kamu dolgokkal akarja megetetni a koli lakóit. Picit előrébb ment a társaságból, a feleségével telefonált. Mondtam szobatársamnak, hogy most milyen jó lenne felugorni a hátára, majd szétkaszabolni hátulról a nyakát egy jó éles késsel. Szobatársam nem szólt rá semmit, én elkezdtem neki mondani, hogy tök vicces lenne, hogy várná haza a családja, és nem menne haza, mert én elvágtam volna a torkát. És nevettem, és csak nevettem rajta, és nem bírtam abbahagyni, és azt mondta rám, pszichopata vagyok.

Ezt már többen is mondták, akik ismernek, és ebbe a csoportba tartoznak.

Kiskoromban (7-8 éves korom óta talán, vagy még előtte) szinte teljesen természetesnek vettem, hogy felizgultam arra, ha valamilyen férfival valami kegyetlenség történik, és nem szexelhet többet. Tudom, k...ára betegen hangzik, de én erre akkor izgultam, és felállt.

9-10 éves koromban láttam először kivégzést gázkamrában (videón) aztán nem annyira hagyott nyugodni a téma (picit meg is ijedtem tőle), aztán megnéztem egy villamosszékes kivégzést is, amit igazából már jobban tűrtem. Kb. 1-2 éve rátaláltam egy oldalra, ahol csak ilyen kivégzések vannak, és néztem őket. Eleinte nagyon lesokkolt a látvány, aztán megbarátkoztam velük, elfogadtam a valóságot, ma már akármilyen csecsemő vagy brutál vérengzést mutatnak, nem tud meghatni.