Szerintetek a szüleim miatt van pánikbetegségem és OCD-m?

Gyerekkorom óta nagyon féltenek, borzasztóan, kiskoromban mászókára sem mászhattam, persze aztán, amikor nem tudtam megcsinálni semmit, nem mertem megcsinálni semmit, anyám jól le is nézett, és egy szr-nak nézett, legalábbis ezt hangoztatta nekem, és az iskolában is, mert egy légytől is megijedtem. Ők akarták az életemet irányítani, már 16 éves vagyok, de még mindig ezt teszik, a villanyt felgyújtsák helyettem, kiviszi anyám a tányért, mászkál a szobámba rakosgálni el a dolgokat, kétpercenként, ajtóm nincs, mindig benéz, figyel enngem, minden mozdulatom, ha nyúlok bámiért, a kezeim mozgását fugyeli. Alapvetően szeretem a tisztaságot, és a rendet magam körül, de simán megtorténik, ha hazajovok, akkor csak lefekszem, és késobb oltozom át, vagy nem mosom el rogton a teáspoharam, de ezért már kapom a jelzoket, mennyire rendetlen vagyok, az íróasztalomon csak konyvekvannK, de megtorténik, ha ott van még egy ragasztó, vagy zacskóban valami étel, ennyi, de azonnal el kell pakolnom. Annyira nyomják belém ezt, hogy nagyon rosszra fordult minden...OCD-m lett, minden preciz, tobbszori hozzanyulas targyakhoz, addig ameddig nem érzem jónak. Úgy érzem ezt tették velem, sokszor sírok, hogy már nem bírom itt, más dolgom a tanuláson kilvul nem igazan van, amit igyekszem is csinálni, de ez csak megnehezít mindent. Emelett folyamatos lritkkát kapok a kulsomrol, holott mások piszkafának neveznek, de a szuleim és főleg anyám szerint dagadt disznó vagyok. Bármennyire próbálom elfogadni magam, egyszeruen lerombol mindent, nem rég olyasmiért pofozott fel, hogy nem volt a hajam megigazítva. Mit tegyek? Már nem bírom. Nincs sok barátom, nem igazán szeret senki. És én ks zárkózottabb lettem, szuloi-anyai szeretetet már egy jó hosszú ideje nem kaptam, csak az utasításokat, és a rossz kívánságokat.