Van köztetek olyan aki gyerekkoratol minden közösségben rosszul érzi magát?

Előző, azt látatlanban is meg lehet állapítani, hogy te egy kezelésre szoruló, feltűnési mániában szenvedő idegbeteg vagy :)

Kérdező, én értelmes ember vagyok, semmi mentális problémám nincs, sem szervi, mégsem rajongtam sosem a közösségekért.Így felnőtt koromra már tudom ezt kezelni, sajnos muszáj valamilyen szinten közösségbe járni, pl dolgozni, de meglennék bőven e nélkül is.Először is, még bölcsődés koromban "jól kifogtam...",onnantól kezdve viszolyogtam a közösségektől, oviba egy évet jártam mert muszáj volt, kész cirkusz volt...Az iskolába is nagyon nagy szenvedések árán illeszkedtem be, vagyis inkább úgy mondom, sok időbe telt, mire el tudtam fogadni, nem szerettem.A kényszerhelyzeteket gyűlölöm, meg a kényszeres közösségi létet, mikor olyanok között kell lennem, vagy olyan helyen, ami csak muszájból van, pl kollégák, iskola, munkahely, stb...Örülök, ha végre otthon lehetek és nem kell másokat látni, hallani, egyszerűen kifáraszt mások jelenléte agyilag-lelkileg.Kevés embert tudok elviselni csak, a családomnak örülök, velük vagyok csak szívesen, meg jó ismerősökkel, akiket régóta ismerek és kedvelek, de még így is rendszeresen szükségem van csendre, magányra, szabadságra, hogy mindenből kikapcsoljak.

Lehet hogy az is oka hogy egyke voltam, kis családban, már gyerekkorban ez rögzült nálam, hogy nincs körülöttem nagy csapat, számomra nem az a normális, hanem ha szépen külön elvonulhatok...