Miért van az, hogy viszonylag sokszor és könnyedén elkapok fertőzéseket, pedig nem vagyok közösségben sem?
Akkor jó gondoltam, hogy az immunrendszerem nem elég erős, pedig sokat sportolok is.
Mivel tudnám megerősíteni? A multivitaminokat nem ajánlották.
Az immunrendszerünk állapota olyan sok mindentől függ, hogy szinte átláthatalan. Pusztán vitaminokkal nem lehet megfelelő szinten tartani, de az is része. Az életmódunk egésze van rá kihatással, és a megalapozása már az anyaméhben kezdődik. A civilizáció meglepő módon, de ellene dolgozik. Ahhoz, hogy erős immunrendszer kialakulhasson, arra is szükség van, hogy a szervezet,a fejlődése folyamán találkozzon kórokozókkal, hogy kialakulhasson ellenük a védettség. Manapság elvárás szinte az anyákkal szemben, hogy "széltől naptól" óvják a gyermekeket, sokszor túlzásokba esve, és ez csak a kezdet az ember élete során. Ezeket csak azért írtam, hogy érzékeltessem a probléma sokrétűségét, és hogy lásd mennyire és miért nehéz a későbbiekben helyrehozni azt, amit emberöltőkön keresztül tettünk tönkre. Most viszont ajánlok egy oldalt, ahol elég jól össze van gyűjtve, hogy mit lehet tenni az ügy érdekében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!