Valaki, aki kényszerbeteg: Hogyha valaki kényszerbeteg, akkor a saját félelmei megjelennek kényszergondolatként?

Én nem látok magam előtt beteljesült félelmeket, de ez valószínűleg a félelemtől is függ. Például ha attól félsz, hogy a rokonaid meghalnak, ha ezt meg azt nem csinálod meg, akkor elég nehéz azt képzelődni, hogy tényleg halottak. Ellenben ha attól félsz, hogy megbuksz egy vizsgán, ha ezt meg azt nem csinálod, akkor egy valós bukásnál elhiheted, hogy azért történt. Mindkettő rossz. Például ha sosem történt veled még semmi rossz, akkor sem lehetsz benne biztos, hogy nem amiatt van-e, hogy mindig valóra váltottad a kényszereidet, ergo ki merne kísérletezni a dologgal, hogy hátha meghalnak-e a szerettei.

Mást viszont képzelődöm: nem látom vagy hallom, hanem tapintom. Nehéz elmagyarázni, de bizonyos dolgokhoz ha hozzáérek, vagy ha belebújok (cipő, ruha), szó szerint érzem, hogy rossz helyen van a ruha. Illetve nehezebbnek, súlyosabbnak tudom érezni az egyik felemet, ha csak az ért hozzá valamihez, érzek bizsergést olyan testrészeimben, amelyekkel nem csináltam meg valamit, és nagyon furcsa hiányérzetet, mintha valami hiányozna. Olyan lehet, mint a fantomfájdalom a féllábúaknál.

Mire vagy pontosan kíváncsi? Valós hallucináció elég ritka, például ha úgy érted, hogy lát maga előtt egy sárkányt, vagy ilyesmi. Inkább a cselekvés szükségességét, fontosságát hallucinálja az illető (vagy aki olyan, mint én), illetve a világ megnyugtatóbb, stabilabb lesz bizonyos esetekben. Aki rendmániás, vagy aki élre állítja a dolgokat, az pedig káoszt érzékel maga körül ott is, ami másnak rend. Ez nem jelenti, hogy látja is. Hanem úgy érzi, rendetlenségben van. És ha azt mondom, érezni lehet a tárgyakat, ki fogsz nevetni. De ha tudom, hogy egy tárgy nem úgy áll, ahogy kell neki, azt érzem, amit gyerekek szoktak játszani, hogy tudom, azt érzed, hogy valaki néz téged. Egyszerűen érzed a helyét a tárgynak.