Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Pocsékul érzem magam, már...

Pocsékul érzem magam, már évek óta. Azt hiszem, a magány az oka, és az, hogy nem hiszek magamban.23 éves vagyok, évek óta lejtőn. Fog ez változni?

Figyelt kérdés

Depressziós vagyok, rendesen. Először 20 éves koromban diagnosztizálták, de már azelőtt is járogattam szakemberekhez.


Tudom, hogy nem elegáns dolog a szülőket hibáztatni, de akkor is úgy érzem, ezt ők segíthettek volna elkerülni. Együtt vannak, tök sikeres emberek, csak épp kb. nulla a családi életünk, senki nem figyel senkire, élünk, mint négy idegen egy házban. Kissé sarkítottam, de nagyjából ez a helyzet. Alig van családi kultúránk. Emlékszem, amikor kisebb voltam és jobban figyeltek rám, sokkal életvidámabb, életerősebb voltam. Aztán ez megváltozott, kamaszkoromban egy rossz osztályba kerültem, ahol letörték az önbecsülésemet, azóta meg folyamatosan lejtmenetben vagyok. És nem tudom, hogyan kecmeregjek ki belőle. Középsuli alatt végig szarul éreztem magam, úgy éreztem, nem azokkal barátkoztam össze, akikkel kellett volna, nem fogadtak el olyannak, amilyen voltam, (titkoltam az érzékenységemet, mert féltem, hogy kigúnyolnak), és színészkedtem, felvettem egy hülye maszkot, ami iszonyatosan leszívta az energiáimat. Emlékszem, volt, hogy suli végén fájtak az arcizmaim és csak le akartam dőlni. Nem tudtam azt a helyet elfoglalni a társaságban, amit akartam, nem tudtam azokkal barátkozni, akikkel akartam. Nem valósítottam meg önmagam, nem bontakozott ki a személyiségem.


Egyetemet se tudtam rendesen választani, azóta lébecolok egy olyan szakon, amit utálok, és nagyon szar a teljesítményem, holott középsuliban mindig jeles/kitűnő voltam. Semmihez nem érzek energiát. A sportot is abbahagytam, alig eszem, későn kelek, és egész nap úgy érzem magam, mint egy zombi. Mindenféle fájdalom és rigolya van a testemben, és kb. úgy viselkedek, mint egy drogos: nem tudok dönteni, nem tartok be ígéreteket, feledékeny és megbízhatatlan lettem. Nem látom, mi lenne ebből a kiút. Az a rossz az egészben, hogy úgy érzem, nem sok kellett volna vagy kéne ahhoz, hogy másképp legyen. Egy támogató, mindig figyelő család és egy erős társaság, vagy valamilyen csapatsport segített volna, hogy ez ne alakuljon ki. Valami olyan tevékenység, ahol "elememben vagyok", ahol visszatér az életerőm. De mostanában soha nem vagyok elememben. Csak vegetálok. Kétféle gyógyszert is szedek, amit orvos írt fel.


Mit tegyek?



#depresszió #Pondacsöki Boborján
2015. júl. 26. 12:22
 1/2 szamo77db ***** válasza:
Nézd, ez magától nem fog elmúlni. Az orvos és a gyógyszer is csak mankó, bár szerencsés esetben igen jó mankó lehet. A lényeg, hogy neked kell kitalálni és végrehajtani azt az utat, módszert, ami kivezet ebből a pokolból! Neked kell! Senki más nem fogja helyetted megcsinálni! Csak te tudsz igazából segíteni magadon! Ha kérdeznél még valamit, írj privit, ez nem olyan téma, amit a nagyközönség előtt kell megbeszélni egy ponton túl. Fel a fejjel! Még van időd, de ki kell használnod. Ne engedd, hogy a semmibe hulljanak az évek!
2015. júl. 28. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
52%
Ha csak lébecolsz és nagyon szar a teljesítményed akkor nem a depressziód miatt nem hiszel magadban, hanem ez teljesen logikus mentális állapot az előzményekből vont következtetések alapján. Semmi baj nincs ezzel, van olyan hogy valakinek egyszerűen azért nincs önbecsülése, mert nincs amit becsülhetne önmagában. Próbálj meg nyavalygás helyett a társadalom hasznos tagjává válni, akkor majd lesz miért tisztelned saját magadat, és nem kell gyakorikérdéseken siránkoznod mikor épp kínoz az unalom meg a hiszti.
2015. júl. 28. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!