Van itt olyan, akinek sikerült kijönnie az önutálatból, szorongásból, és önbántalmazásból?

Nem jöttem ki belőle. Nyakig benne vagyok.

Ha akarod írhatsz. :)

14/f

Hm.

Hát. Igen is meg nem is. Az önutálatom nagyon erős volt, (még mindig van, de nem olyan erős), gyűlöltem magam, naivnak és butának tartottam magam, aki mindenkinek csak egy púp a hátán, aki jobb lenne ha eltűnne, mert mindent elszúr. A combom még mindig tele van hegekkel. Leszoktam róla, de amint elkezdődött az iskola, vele együtt ez is elkezdődött.

Az változó, hogy egyedül vagy segítséggel, mivel magadnak kell legyőznöd magadat, illetve megválaszolni a saját kérdéseidet, amik nyomasztanak. Nekem volt egy segítségem mellé, a család. Elszigeteltem magamat mindenkitől és mindentől, míg egyszer csak el nem kezdett hiányozni a melegség, szeretet. Anya nem igazán tudta kifejezni, de akkor úgy elkezdte. Az a szeretet amit kaptam, az volt az, ami segített nekem hogy nem vagyok egy csődtömeg, és igen is fontos vagyok.

Persze hülyén hangozhat, meg nyálasan, de a szeretet az, ami segített. Meg a szánalom. A szánalom magam iránt, hogy csak ott ülök a szobámban és össze vagyok törve/vágdosom magam, míg másoknak sokkal nehezebb dolgokkal kell megbírkózniuk. De a lényeg az az, hogy amit csináltok, azzal süllyesztitek le magatokat még jobban.

És ha valaki nem lenne tisztában a vágdosással, akkor elmondom. Ez nem azt mutatja, hogy erős vagy, hanem hogy gyenge.

És igen, ez azt jelenti, hogy sokszor én is az vagyok, de azzal hogy a szobádban vagy egész nap, és zenét hallgatsz, nem fog megoldodni. Tegyél érte.