Mit lehetne addig tenni, hogy kicsit könnyebb legyen?

14 éves meleg fiú vagyok, sajnos rengeteget csesztettek az iskolában. El nem tudjátok képzelni, mennyire. A sok visszafojtott indulat, a sok tűrés olyan szintű ingerlékenységet idézett elő, hogyha csak kicsit is felidegesít valami, üvöltözöm, csapkodok, és szabályosan ütnöm kell magamat, hogy lenyugodjak végre, mert egy szint után már másnak kell lefognia, azt a megalázottságot pedig nagyon nehezen viselem. Volt már rá példa, hogy olyat szóltak, amit nem kellett volna, és az asztalon levő kést teljes erőmből az asztallapba vágtam. Amióta elhatalmasodott ez a dolog, azóta sok dolgot sokkal nehezebben is viselek. Az emberi kegyetlenség, idiotizmus és egyebek különösen az őrületbe kergetnek. Például nem tudom elképzelni, mi jó nekik abban, hogy a beteg vesémet ütik-rúgják, hogy a kedves, előzékeny, segítőkész srácból egy agresszív, erőszakos senkiházit csináltak. Tisztában vagyok az én hibámmal is a dologban, de eljön az a szint, amikor már inkább megadod magad, mert már attól félsz, hogy a következő szint a komolyabb fizikai bántalmazás lesz, ha nem hagyod, hogy csinálják veled, amit akarjanak. Márpedig én nem vagyok hajlandó megütni senkit. Szerencsére ez immár a múlt, remélhetőleg a gimnázium jobb lesz, de ha nem is, legalább addig reménykedem. De az agresszióm csak fokozódik, sokszor olyan szinten, hogy a rokonaim megijednek tőlem. Hozzátenném, nem vagyok egy Bud Spencer, 159 cm magas, vékonyka testalkat. Van néhány barátom, akik lekelt tudnak belém csepegtetni, ők például nem tudnak annyira felhúzni, hogy megemeljem velük a hangom, mert néha akármennyire is akarom, ha túllépik a határt, tudom, hogy nagyon sokat köszönhetik nekik. Ők tudják is, hogy meleg vagyok. Velük leginkább egy probléma van, nem élnek a közelben. Ma kértem időpontot pszichiátriára, július 27-én les esedékes, miután a háziorvosom beutalt, mert elmondtam nekik, mikre szoktam gondolni, amikor túlságosan is felidegesítenek. Imádom, mikor adatok bombázzák az agyam, és valami lefoglalja, de már azt is egyre nehezebben bírom, tehát egyre több kell. Számelmélettel és kombinatorikus geometriával foglalkozom. Számelméletben leginkább prímszámelmélettel illetve analitkus számelmélettel, kombinatorikus geometriában most a Happy End problemen dolgozom, valamint van Corrádinak, Hajnalnak és Erdősnek egy sejtése, azt vizsgálom, tehát a Happy End problemet és az egész problémakört, amit Gallai tételéből lehet származtatni. Tehát nem csak azt a sejtést, amit fentebb említettem, mindegy. Tehát ami a lényeg, matematikával foglalkozom. Újabban már minden ember kezd idegesíteni, még a kedvesem is (top, 2 évvel idősebb nálam), de nem azért, mert bármi rosszat tesz, hanem azért, mert elképesztően nehéz, szinte szó szerint fájdalmat okoz bárminemű emberi kapcsolatba lépni bárkivel, ma is felkeltem hatkor (3 óra alvás után), azonnal elkezdtem a matematikát, a buszon, vonaton is azt csináltam, itthon is, amint hazaértem. Ráadásul még eredményhez is jutottam, tehát ma gyakorlatilag 2 liter energiaital, hogy pörögjön a fejem rendesen, amikor a kedvesem megkért, hogy feküdjek le aludni, akkor sem tudtam. Azért a matematika, mert teljesen elhatárol az emberektől és soha nem fog bántani. Szeretem csinálni, értek is hozzá. Szegény pasim, családom meg nagyon félt, alig várják már, hogy megnézzen az orvos, és valamit segíteni akarok nekik, mert nem jó, ha ezen is stresszelnek, van elég bajuk.

Aki nem hiszi el, ami a kifejtésben található, nagyon szépen kérem, ne jelentse a kérdést, mert tényleg úgy van, ahogy leírtam, és fontos lenne. Köszönöm.