Miért nem bírom megoldani az életem? Miért vagyok el ennyire a magányban? A szüleimnek miért nem tűnik ez fel?
23 éves fiú vagyok és depressziós. Gyógyszereket szedek (most épp nem), dokihoz jártam, de nem éreztem túl sok hasznát. Az egész középiskola alatt kezdődött, sőt, még hamarabb. Nem követtem a vágyaimat, megjátszottam magam, nem hittem magamban eléggé. Mire eljött az egyetem ideje, el voltam veszve. Amit most csinálok, azt utálom, semmire nem lesz jó, és ***ára nem érdekel, amit tanulok. Ragyogó eszem volt középsuliban, a legjobb tanulók között voltam, mindenki azt mondta, hogy engem az isten is tudósnak teremtett ilyen érdeklődéssel. Aztán valahol minden kisiklott, már nem éreztem "menőnek" az érdeklődésemet, egyszerűen nem mentem utána, nem láttam értelmét. Meggyőződésemmé vált, hogy abból nem élhetek meg. Most meg identitás nélkül, érdeklődés nélkül, életcél nélkül csak lebegek. Azt hiszem, rettenetes dolgot tettem ezáltal. Már tudom, hogy hogyan lehetett volna jól csinálni, de már lecsúsztam róla. Imádtam játszani, erdőt járni, kerestem a kalandokat, meg akartam mutatni magam, egy közösség része akartam lenni. Ha tizenévesen beálltam volna cserkésznek, ma egy erős, egészséges férfi lennék. Ehelyett jelenleg egy roncs vagyok, aki sose követte azt, ami érdekli.
Fél napokat töltök az ágyban, a másik felében sorozatokat nézek. Mindent halogatok, nem sportolok, alig eszem, még akkor is, ha kialakuló gyomorfekély tüneteit érzem (erős gyomorsavasság, rettentő erős éhség, de evéskor hányinger). A csajoknál úgy érzem, semmi esélyem. És úgy érzem, lecsúsztam arról, hogy legyen belőlem valaki. Más ilyenkor már végzett az egyetemmel, más, akinek volt annyi esze kamaszkorában, hogy higgyen abban, aki, ne kezdjen el színészkedni, mert páran kicsúfolták, amiért állandóan egyedül járt az erdőben és madárfészkeket gyűjtött. Úgy érzem, sosem tehetem ezt jóvá.
Ha kívülről nézném magam, lehet, hogy azt hinném, hogy drogos vagyok. Azok szoktak így viselkedni (mindennek a halogatása, szétesettség, rossz emlékezet, megbízhatatlanság). A szüleim semmit nem értenek az egészből. Ők egyszerű, dolgos emberek, végzik a munkájukat. Úgy vannak vele, hogy mindent megadtak nekem. Azt hiszem, az is a problémám, hogy sosem lázadtam ellenük. Ez bizonyítottan zavarokat idéz elő az ember életében, mert nagyon nehézzé teszi a szülőkről való leválást. Pontosan ez volt és van velem is. Én nem kezdtem el "lógni" senkikkel, nem tartoztam sehova, mert amikor eljött ez a kor, akkor csupa hülyegyerek között voltam, akik graffitiztek meg cigiztek, a nekem való társaságot meg később se találtam meg. Így, felnőttként elkezdtem a cserkészetet, de minden alkalommal sírni lenne kedvem, mert állandóan azt juttatja eszembe, hogy hogy lehetett volna normális kamaszkorom, normális értékrenddel, hozzám hasonló érdeklődésű emberekkel és jó, stabil közeggel, ami megadta volna a lehetőséget az otthontól való eltávolodásra. Ha valakinek, hát nekem csatlakoznom kellett volna, mert pontosan ez után sóvárogtam kamaszként. De elmúlt és sosem jön vissza. Hiába csinálok programokat a gyerekeknek, az már nem ugyanaz, mintha ezt én gyerekként élhettem volna át, amikor akkora szükségem lett volna rá. PONTOSAN ez volt az, amire én vágytam. Imádtam fáramászni, kóborolni az erdőben, építeni dolgokat, játszani, túlélési dolgokat tanulni, csapatban lenni... de nem volt kivel. Keresgéltem mindenfelé, kipróbáltam magam mindenfélében, de ide nem jutottam el. És most már nem tudom megváltoztatni. Úgy érzem, kimaradt a kamaszkorom, nem kaptam meg az élettől, amit akartam. Irigylem a mostani kamaszokat. És nem tudom, hogy hogyan tovább. Nem akarok így élni. Semmi örömforrásom nincs jelenleg az életben, az alváson kívül. Az az én drogom.
Nagyon jól tudod, hogy ami elmúlt, azon nem tudsz változtatni.
Nem fogod tudni megoldani a mostani helyzeted, ha folyamatosan ezen rágódsz.
Nagyon jól tudom, hogy nem egyszerű amit mondok, de a múltat le kell zárnod. Felejtsd el és ne bűntesd magad, mert valamit nem jól csináltál. Nem vagy még oyan idős hogy elkönyveld magadban, hogy nem lehet másképpen.
Én például mai napig szeretek kint az erdőben sétálni, fényképezem a különféle dolgokat a saját meglátásom szerint. Egy hobbi ami segített nekem is kijönni a szarból...
Próbáld meg kihozni a jelenből a legjobbat! Keress valamit ami egy kicsit érdekel és űzd! Ha elveszted az időérzéked és jól érzed magad, akkor csináld!
Én is (mint mindenki biztosan)követtem el olyan hibát, ami nélkül szebb lenne az életem. De tanulni kell ezekből, hogy a jövőd formáld a hibáidból úgy hogy az megfelelő legyen.
Ha sajnálod, hogy nem voltál eléggé gyerek, akkor tedd meg most! Hidd el, én így 24 évesen is felmászok a fára és egyántalán nem zavar. Mert szeretném látni a látványt, mert fontos nekem. Az meg hogy mások mit gondolnak rólad, ne érdekeljen. Te éled az életed! Ha mindig mások véleményére adsz, beleőrülsz...
Remélem valamicskét segítettem,
és kívánom, hogy kerülj ki ebből a helyzetből
válasza:Én 31 évesen kezdtem egy új képzésbe (kétéves), pályamódosítás céljából. Most fogok végezni. Még harmincas éveiben is módosíthat az ember! (Albert Schweitzer 35 évesen kezdte az orvosi egyetemet). 23 évesen akkor nem kéne még öregnek gondolni magad. :)
Én is utálom, amilyen huszas éveimben voltam, se a világot nem ismertem, se magamat, több vargabetűt csináltam. Eszemhez, szorgalmamhoz képest nekem is „többre kellett volna vinnem” mára. Mégse csüggedek, mert nem ez a legfontosabb dolog az életben. Nem a siker és az önmegvalósítás a legfontosabb. Én hívő vagyok, és az a legfontosabb számomra, hogy megismerhettem Istent! Szerintem ettől izgalmasabb és fontosabb dolog nem is történhet. :)
Beteges módon siratod a múltat, mi lett volna ha… ez nem visz sehova. Válts perspektívát, nem kell azt akarni, hogy mestermű legyen az életed.
Ha érdekel a természet, erdő, biológia, nyugodtan válthatsz, merj belevágni!
válasza:Miért félünk a döntéstől? egy jó írás
válasza: válasza:Kierkegaard:
„Házasodj meg, meg fogod bánni; ne házasodj meg, ezt is meg fogod bánni; házasodj vagy ne házasodj, mindkettőt meg fogod bánni; vagy megházasodsz, vagy nem, mindkettőt megbánod. Nevess a világ bolondságán, meg fogod bánni; sirasd meg, azt is meg fogod bánni; nevess a világ bolondságán vagy sirasd meg, mindkettőt meg fogod bánni; vagy nevetsz a világ ostobaságán, vagy siratod, mindkettőt megbánod. Bízzál egy lányban, meg fogod bánni; ne bízzál benne, azt is meg fogod bánni; bízzál egy lányban vagy ne bízzál benne, mindkettőt meg fogod bánni; vagy bízol egy lányban vagy nem, mindkettőt meg fogod bánni. Akaszd fel magad, meg fogod bánni; ne akaszd fel magad, azt is meg fogod bánni; akaszd fel magad vagy ne akaszd fel magad, mindkettőt meg fogod bánni; vagy felakasztod magad, vagy nem, mindkettőt meg fogod bánni. Ez, uraim, minden életbölcsesség foglalata.”
válasza:Régebben olvastam még valahol ezt az idézetet, eléggé eltalálva éreztem magam is. :)
A legszilárdabb alap, ha a világképe rendben van az embernek. Akkor nem veszi a szívére, ha nem jól alakulnak a dolgok, és nehézségeket kell átélni. Nem külsőségektől függ. Ez is egy szilárd identitást ad.
Jób.
5,17 Ímé, boldog ember az, a kit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad!
5,18 Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.
5,19 Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.
Zsolt.
24,16 Mert ha hétszer elesik is az igaz, ugyan felkél azért; az istentelenek pedig csak egy nyavalyával is elvesznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!