Helytelen viselkedés helyesre váltása. Tudtok erre példát írni? Leginkább a HOGYAN OLDJAM MEG érdekelne. Bővebben lent.

Pl szerintem helytelen az, hogy ha egy közösségben valaki kitol velem (konkrétan majdnem megbuktam miatta, holott 3-4es az átlagom), én meg megharagszom rá, akkor úgy érzem, hogy az egész közösség megharagudott rám (konkrétan senki sem szól hozzám, pedig előtte azért kedvesek voltak, mosolygósak). Létezik, hogy egy egész közösség levegőnek nézzen mert haragszok egyvalakire, akit egyébként ők sem szívlelnek? Vagy csak beképzeltem magamnak? Sokszor látom, hogy mások is megharagudnak valakire, aztán simán traccsolnak a többiekkel. Na erre szeretnék egy helyes viselkedésmintát kérni. (suli)

A munkahelyemen fél év kihagyás után elég szótlanul kezdtem újra a munkát, mert elég sok probléma van otthon. Mivel lecserélődtek a munkatársak és senkit sem ismertem, ezért onnan is kiutáltak. Ha valakinek nincs kedve beszélgetni, de azért válaszol ha kérdezik, azt ki szokták utálni? Ez így helyes? Vagy én voltam az oka? Vagy itt mi lehet a megoldás? (munkahely)

Van néhány barátom, akikkel nagyon jót beszélgetek, ha éppen összefutunk, de nagyon nehezen indulok el, ha találkozót beszélünk meg, mert mindig van valami: barátomnak megígértem, hogy együtt töltjük az estét, a munkahelyen állóműszakot kaptam és fáj a lábam, nem tudok menni, mert suli van/meló van/stb... Szóval ez így tolódik... Másoknak is problémát jelent egy találkozóra elmenni? Ha nem, akkor mit tehetek ellene? Az illetők nagyon rokonszenvesek és jól érzem magam velük, de nyűgnek érzek mindenféle emberi kapcsolatot találkozásra vinni. Holott írtam is, hogy egy hirtelen találkozáskor akár egy-két órát is simán ottragadok velük.

Sokszor érzem, hogy túl sok a dolgom, nem érek rá még magamra sem. A csládomnak rengetegszer csinálok meg a saját kényelmemre rámenő dolgokat, pl hullafáradt vagyok, de felkelek 4 órakor, hogy buszraszállva hazamenjek hozzájuk. Öcsém egy határozottabb személiség, ő a 9 órási buszt választaná... de az az érzésem, hogy ha azt mondom, hogy sietek haza, akkor nem mehetek a 9 órási busszal. Sokszor teszek másokat magam elé, mi lenne a helyes? Persze gondolom az, hogy magammal is foglalkozzak, de hogyan? Úgy hogy senki se sértődjön meg?

Miért van az, hogy ha kések valahonnan, akkor rohanok, és csapzottan leizzadva esek be, és ha más letelefonálja, hogy nagyon rohan, akkor még megvárja a következő buszt, és frissen üdén libben be a késés helyszínére? Nekem is így kéne? Ezt hazugságnak érezném és furdallna a lelkiismeret...

Nagyon nagyon sokáig rágódok egy-egy nagyobb sérelmemen, képtelen vagyok szabadulni tőlük, és egyre inkább azt érzem, hogy a környezetemben mindenki utál, gyűlöl. Pl van ez az illető a suliból, vagy a munkahelyen. Miért nem tudok túllépni? Minden nap egyre rosszabb.

Örökké magyarázkodok, hogy biztos senkit meg ne sértsek, úgy ülök le, hogy ne vegyem el pluszba másoktól a helyet (pl nem a táskám foglalja az ülőhelyet), szóval mindig arra figyelek, hogy másokat meg ne bántsak, és sorozatosan kapom a sértéseket, megbántásokat, persze senki nem mgyarázkodik, hogy "ezt úgy értettem hogy..."

Sőt, ahogy mindezt leírom, nyafogásnak érzem az egészet, holott problémát jelent a mindennapokban, és nem akarok keserű ember lenni. Egy életvidám kislány voltam, és most egy keserű magányos felnőtt vagyok. Van barátom, családom, de folyton rossz a hangulatom, és mindig a negatívat kapom az emberektől...

És azt lefelejtettem, hogy hiába váltottam iskolát vagy munkahelyet, mindenhol egyedül maradtam.. Valahogy mindenhonnan kiutáltak. Nyártól másik munkahelyem lesz, ősszel pedig levelezős sulim, szeretnék végre egy helyes viselkedésű ember lenni, akit elfogadnak és szeretnek.

26/L Bp.