Más is járt már úgy, hogy egy nagyon kényelmes otthonban nőtt fel, de baromi magányosan?
Gyakran elgondolkozom rajta, mennyivel jobb bizonyos szempontból azoknak, akiknek vagy sok testvérük van, vagy olyan helyen nőnek fel, ahol sok a szomszéd. Én olyan otthonban nőttem fel, ahol kényelmesen elférünk, de kb. egy korombelit sem ismerek a környékről és állandóan a szüleimmel vagyok itthon. És ez rohadtul idegesítő. Nem tudom, hova járhatnék el, mert nincs olyan régi társaságom, akikre mindig számíthatnék, csak egy-egy ember. Most kísérletezgetek olyanokkal, hogy becsatlakozom egy-egy klubba, de ez nem ugyanolyan, amikor már felnőttként megy ilyen helyekre az ember, ahol ráadásul annyira nem is ismerik egymást az emberek, mint amikor van egy olyan társaságod, akikkel együtt nőttetek fel. Mogorva és magányos vagyok 22 évesen. És gyűlölöm ezt. És a szüleim ezt nem értik, ők azt hiszik, hogy a haragom nekik szól, természetesen. Hisz kikről másról is szólhatna ez, mint csak róluk. Az, hogy esetleg nekem van olyan problémám, amit nem tudok megoldani, fel sem merül.
Nem találok olyan embereket, mint én. Mindenkinek vagy van már régi baráti köre, vagy már rég sínen van, vagy nem is érdekli az egész, mert inkább az iPad-jébe temetkezik. Összenőttem a szüleimmel, és nem tudom leválasztani őket. És érzem, hogy ez mennyire egészségtelen. Akkor szép a szülő-gyerek kapcsolat, ha van egy távolság, ami normális. Ha rájuk vagyok nőve, mint a dudva, az egy kín mindkét félnek. Illetve nekik szemlátomást nem, mert ők elvannak a világukban, de engem rohadtul frusztrál és igazságtalannak érzem. Nem tudom, hogy oldjam meg az életem, mert ráadásul (részben ezért) olyan egyetemet is választottam, amit szintén ki nem állhatok, mert titokban, azt hiszem, inkább nekik akartam megfelelni, mintsem a saját vágyaimat kövessem. És ez megint olyan dolog, amit képtelenek megérteni, hogy ez a mechanizmus hogy működik egy gyerekben, és csak vonogatják a vállukat, hogy ők aztán semmiben nem akadályoztak meg, semmit nem erőltettek rám. Rühellem ezt a helyzetet. Mit tanácsoltok? Van még valaki, aki így járt? Teljesen meg akarok változni, elegem van abból, hogy olyan komoly, öreges és merev vagyok, mint az ő korosztályuk! Az egész személyiségemet ki akarom totálisan cserélni.
válasza:Általános iskolából már kb. senkivel nem tartom a kapcsolatot, mert egy proli hely volt, ahonnan menekülni kellett volna, amíg lehetett. Középsuliból vannak barátaim, de azok mind messze laknak, mert olyan helyre jártam. Olyan nincs, akik közvetlen közel lakik és bármikor összefuthatok vele, hogy együtt lógjunk.
Középsuliba amúgy már úgy kerültem, hogy mindenféle problémáim voltak, amiket általánosból hoztam. A fél kamaszkorom azzal telt, hogy próbáltam ezeket levetni.
válasza:Szerintem neked valami egész más problémád van, amit valóban a szüleid okozhattak. Valahogy rád telepedhettek, vagy érzelmileg fenyítettek, mert ha nem laktok a világ végén mindenkitől elszigetelve hármasban, nem létezik, hogy ennyire ne találtál volna társaságot. Elvégre nem törvényszerű, hogy mindenki gyerekbandákban lógjon az utcán, illetve életre szóló barátságokat kössön gyerekkorában. Simán lehet osztálytársakkal barátkozni, illetve ha megengedhetitek magatoknak, valami hobbitevékenységen (sport, zene, tánc). De sokaknak később jön el ez az idő, hogy hozzá illő társaságra leljen.
Igazából az lep meg, hogy 22 évesen is érzel így. Most is jársz fiatalok közé iskolába, legtöbb egyetemen nagy közösségi élet van, ha meg netán diákmunkáznál suli mellett ott is lehet barátokat találni. Egyébként nekem is 18 évesen "nyílt ki a világ", mert szüleim elég szigorúan fogtak, mivel állítólag nem tanultam jól, így húzzak haza minden délután tanulni. Elég magányos és beszáradt tini is voltam. De most úgy látom, akárhol lehet társaságot találni, hobbikból, internetről, osztálytársak/kollégák között is mindig van szimpatikus, hozzám közel álló ember. Lehet, hogy ő sem fog közel lakni, akivel bármikor összefuthatsz (bár ez néha nem is a lokális elhelyezkedésen múlik, hanem, hogy elfoglalt az illető). Mindenesetre én azt mondom, hogy ezt a szüleiddel való kapcsolatot érdemes lenne pszichológussal kivesézni, na meg, hogy miért érzed magad felnőtt emberként ennyire elszigetelve.
Mert szerintem az egyáltalán nem fontos, hogy gyerekkori cimboráid legyenek, nem több az, mint egy később kialakult jó barátság. Ha meg baráti társaságra vágysz, oda is becsatlakozhatsz úgy, hogy csak egy emberrel barátkozol össze, aki később bevezet és azután te is oda tartozol majd. Valami más gát van itt, hogy nem érzed a lehetőségeket magad körül.
"Szerintem neked valami egész más problémád van, amit valóban a szüleid okozhattak. Valahogy rád telepedhettek, vagy érzelmileg fenyítettek, mert ha nem laktok a világ végén mindenkitől elszigetelve hármasban, nem létezik, hogy ennyire ne találtál volna társaságot. Elvégre nem törvényszerű, hogy mindenki gyerekbandákban lógjon az utcán, illetve életre szóló barátságokat kössön gyerekkorában. Simán lehet osztálytársakkal barátkozni, illetve ha megengedhetitek magatoknak, valami hobbitevékenységen (sport, zene, tánc). De sokaknak később jön el ez az idő, hogy hozzá illő társaságra leljen."
Nagyon sok hobbim van és volt az idők során, de ezek többnyire magányos dolgok voltak. Viszont tényleg nagyon a szüleimhez közel állóvá nőttem, sokkal inkább, mint korombeliekhez. Olyan általános iskolába jártam, ahol mindenki tudta, hogy a szüleim sikeres és megbecsült emberek, viszont oda csupa rossz hátterű, vásott gyerek járt, és a végén nagyon nem csíptek. Szóval onnan ezért nincs nagyon barátom, de akkor lettem ilyen bezárkózott is. Valahogy bizalmatlanná váltam mindenkivel szemben. Középsuliban se igazán találtam a helyem, sokat színészkedtem, tettettem, és sokat voltam egyedül.
"Igazából az lep meg, hogy 22 évesen is érzel így. Most is jársz fiatalok közé iskolába, legtöbb egyetemen nagy közösségi élet van, ha meg netán diákmunkáznál suli mellett ott is lehet barátokat találni. "
Ez így van, és vannak is, de van egy másik nagy gond: évek óta bajlódok az egyetemmel, és ez már teljesen felőröl. Nem igazán tudtam ugyanis választani. Iszonyú maximalista vagyok, és elég okos is, ezért asszem, túl sokat vártam magamtól és... valahogy leeresztettem. Szerintem tudat alatt próbálom a szüleimet követni, pedig egyáltalán nem abba az irányba akarok menni. Sokkal inkább a tudományos karrier lenne nekem való. Most a második egyetemet csinálom, de ezt is abba akarom hagyni, de valahogy semmihez nem érzek kedvet. Tényleg olyan, mintha minden egyes napomon meg kéne küzdenem a túlélésért, mert rengeteget emésztem magam azon, hogy már rég járhatnék mesterre, már több nyelvet is tudhatnék, meg hogy hogy lehettem ilyen ostoba, hogy nem azzal kezdtem el foglalkozni, ami érdekel, hisz pont az olyan óriási érdeklődésű és kiváló adottságú emberek viszik el a doktori fokozatig, mint én. Ehhez képest sehol se tartok, csak kínlódok egy olyan helyen, ami abszolút nem illik hozzám, és jóformán semmit se tanulok, mert baromi egyszerű. Nem is tudod, milyen szenvedés ezzel a tudattal felkelni nap, mint nap, miközben látom, hogy mások, akik nem is olyan jók, mint én, javában haladnak az életükkel. Azt a hasonlatot szoktam mondani, hogy úgy érzem, mintha lenne egy Ferrarim, amiben egy nagyon erős motor van, és amivel repeszthetnék - de a garázsban áll. Mintha lemondtam volna magamról és nem is érdekelne, mi történik velem, vagy nem is hinnék abban, hogy lehet még jobb.
Jártam amúgy szakemberhez, de nem éreztem különösebben hatékonynak. Csak engem beszéltetett, ő keveset szólt, pedig szerintem sokkal hasznosabb lenne, ha szisztematikusan felderítettük volna, hogy milyen helytelen gondolatok, rögeszmék tartanak fogva és korrigáltuk volna őket. Mindenképp valami külső visszajelzés kéne.
"Valami más gát van itt, hogy nem érzed a lehetőségeket magad körül."
Erre nagyon jól ráéreztél. Ezért is örülnék, ha még írnál, persze csak ha nem gond. Kíváncsi lennék, mi a véleményed arról, amit most még leírtam.
válasza:Szüleid nem tudtak kivenni abból az általánosból? Egyáltalán velük meg tudtad ezt beszélni, hogy mennyire kirekesztenek és rosszul érzed magad?
Szerintem érdemes volna másik szakemberrel újra próbálkoznod. Az nem is baj, ha sokat beszéltet, de azért közbe kéne szúrnia, hogy mit lát, hol látja a párhuzamokat a korábbi életeseményeid és a mostani rossz érzésed között. Vagy legalább a végén foglalja össze.
Sajnos az ember laikusként, részinformációkból nem tud túl sok okosat mondani (és nem mellesleg jobb is ha nem trappol bele másnak ez érzéseibe), itt szerintem az lenne a lényeg, hogy mindeközben szüleid hogyan viszonyultak hozzád, milyen volt a kapcsolatotok, milyen "útravalót" adtak neked, ami szerint most élsz. Hiszen egód az van, annak ellenére, hogy nem tudsz élni a képességeiddel. Ebből akár azt is le lehetne vonni, hogy agyondicsértek, illetve pont annyira bemagyarázták, hogy milyen különleges és jó képességű vagy, hogy ezért nem tudtál sehová beilleszkedni. Vagy lelked mélyén úgy érzed valójában nem tudod megugorni az elvárásokat, ezért égtél ki ilyen hamar. Elvégre ha tudod mit szeretnél, akkor miért követnéd a szüleidet, ha azt mondod, már másik egyetemre jársz? Másodjára nem olyan szakot választottál, ami neked tetszik? Hisz gondolom szüleid azt sem nézték jó szemmel, hogy nem viszed véghez az első választásodat. Egy félbehagyott egyetemmel csak nem őket követed! Na, meg ha neked olyan baromi egyszerű a suli, legalább részt vehetnél a diákéletben, jókat bulizhatnál kortársakkal. (Persze, ha alapvetően sz*rul érzed magad, elhiszem, hogy nem ezt teszed, de tényleg szakemberrel lenne jó kibogozni valóban mi a helyzet!)
De látod, ez is olyan, hogy terápia alatt kiderülhetnek olyan dolgok is, amire nem is gondoltál, amit nem könnyű elfogadni. Néha meglepő, hogy az ember kitalálja, hogy szerinte ő mit csinál "tudat alatt", aztán ott szembesítik, hogy túrót, valójában egész másképp hatnak rád a szüleid, mint azt feltételezed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!