Ha egy tinédzser 17-18 évesen úgy érzi, hogy magányosan, egyedül/pár nélkül fog élni/meghalni, azt hogy lehetne pszichológiailag jellemezni?

Kifejezetten gyakori tünet ez a fiatalok között, szomorúak, magányosak, sokszor önértékelési problémáik vannak, és féltékenyek azokra az ismerőseikre, akiknek van pl. párkapcsolata. Azt hiszik, kifutottak az időből, egyedül fognak megöregedni, sosem fognak kelleni senkinek, lemaradtak valamiről, holott ez a legkevésbé nincs így. Ahhoz kb. kétszerennyi idősnek kellene lenniük, hogy valóban megalapozottak legyenek a félelmeik.

Ehhez nem kell semmilyen pszichológia, ez egyszerűen a kamaszkor gyakori "tünete". A megoldás az önértékelés helyreállítása, és annak tudatosítása, hogy 18 évesen párkapcsolati tapasztalat nélkül még nem fog összedőlni a világ, és még nem maradtak le semmiről.

Ezek nagyrészt csak fiatalkori siralmak.

Van egy ismerősöm akinek soha az életbe "nem lehet" párkapcsolata mert magát is gyűlöli,nem képes szeretni.