Mit lehetne kezdeni ezzel a helyzettel?

Olyan problémám lenne, hogy 23 éves fiú vagyok és a főnökömmel (aki 53) amióta először találkoztunk a munkahelyen baráti kapcsolat jött létre köztünk, legalább is elméletileg. De az a baj, hogy Ő az önbizalmamat folyamatosan lerombolja, pl azzal, hogy azt mondja nekem mindig, hogy amikor a munkahely környékén találkozunk, nehogy meglásson minket valaki, ne lássák hogy találkozunk. Még a barátság elején 3 éve megigérte hogy majd meghív magához vendégségbe, aztán ebből semmi sem lett, teljesen ellene van hogy én találkozzak a gyerekeivel, feleségével. Hozzáteszem, engem nincs miért titkolni mert van más jó pár ismerősöm aki szívesen taláélkozik velem, és semmi probléma feszültség nincs, tehát nem hiszem hogy ez alapján bennem lenne a hiba. Két probléma van: egyik oldalról meggyőz, hogy ő az egyetlen segítőm, nagyon jó barát, másrészről meg rombolja az önbizalmat azzal, hogy olyanokat mond, hogy ne lásson meg minket senki, meg sosem hivott meg magához vendégségbe, olyan szövegekkel hárít hogy olyan családdal mint ami neki van, hogy hívjon meg, meg hogy ő még a saját rokonát sem hivhatja meg.. csak ezzel rombolja az én önbizalmamat. A másik hogy mindig arról álmodok hogy elmentem hozzá vendégségbe és aztán felébredek és olyankor nagyon kellemetlen. Már az se normális hogy az ilyeneket pl nem tudom még megbeszélni sem vele. Még annyit tudtam kitalálni hogy esetleg ha megvan beszélve egy találkozó a háza előtt, mert ugye általában egy találkozó az utcában történik, vagy a munkahelyen, vagy a belvárosban - azt állítanám neki, hogy sürgősen be kell mennem wc-re mert baj lesz.. igy hátha be tudok jutni. Nem érzem korrektnek mert akkor miért mondta az elején hogy meghív majd ebédelni, stb... egyfolytában arra hivatkozik, hogy otthon nem olyan a helyzet. de akkor miért kell igérgetni? Hogy dolgozzam azt fel, és hogyan lehetne rá esély, hogy mégis meghívjon magához?? Bármilyen véleményt ötletet szívesen elfogadok. Köszönöm!