Hogyan tudnám legyőzni az emberektől való félelmemet?

Nekem van ilyen problémám.

Ha akarsz beszélni, írj.

19/L

Ez van velem is... :/

13/f

Én annak idején, amikor középiskolába kerültem, nagyon bunkó osztályba jutottam. Már előtte is kissé introvertáltabb voltam a szokásosnál, s a középiskola, a megváltozott helyszín, körülmények, alapvetően tahó társaság és az új elvárások, megfelelési kényszer... A fejemre nőttek. Már 9. osztály elején is rendkívül bosszantott, hogy 14 évesen másról sem szólt minden áldott hét eleje, minthogy hétvégente milyen bulikban itta magát részegre a fél osztály. (Én korábban egészségügyi probléma miatt magántanuló voltam évekig, ki is maradtam egy évet a suliból, később is kezdtem eleve, idősebb voltam az osztálytársaimnál, 16 évesen jutottam középsuliba.) Még az általános iskolámból felvett volt osztálytársam is eljutott 3 hónapon belül erre a szintre, pedig nem ilyennek ismertem.

Emellett a tanárok többsége sem volt túl szimpatikus, bár magával az iskolával nem volt különösebb gondom. A matektanárt pl. kifejezetten kedveltem, a korábbi semmitmondó matektudásom 4-5-ös átlagra tornáztam fel a segítségével.

Ez fél év után iskolaváltáshoz vezetett, egyébként. Kiközösítve éreztem magam, egy barátnőm volt, akit az osztályunk szintén hasonlóan kezelt, még egy másik lányt beleértve... Utána jobb lett, de azóta is magamba fordulósabb vagyok, ha hivatalos ügyet kell intéznem, kész, végem. Rettenetesen ideges vagyok, ha bármiből vizsgáznom kell, vagy meg kell felelnem valahol, többször elszúrtam a forgalmi vizsgámat is. No persze, erre a családi háttér is rátesz egy lapáttal...

Szerintem, amit te leírtál, az néhol többnek tűnik, mint puszta megfelelési kényszer. Inkább szorongás, valahol azért ismerősnek tűnik. Miért feltételezed, hogy mérgezett cukrot adsz az osztálytársadnak ugyanabból, amiből te is eszel?

Az egész biztos, hogy nem tudsz mindenkinek megfelelni a környezetedben, ne is akarj, mert felőrlöd magad ezzel a gondolattal. Mindegy, hogy milyen kedves vagy valakivel, valaki más bunkónak fog nézni, vagy egyenesen azt gondolja, kerülendő vagy, akár az írásod, a kifejezési stílusod alapján. A legjobb, amit tehetsz, hogy első sorban ezeket hidegen hagyod, nem tudsz nagy bajt csinálni. Én is gyakran hoztam már kellemetlen helyzetbe magam, de megtanultam elviccelni a dolgot, jobbat úgysem tehetek. Ha másnak okozok kellemetlenséget netán, elnézést kérek. Mára már eljutottam arra a pontra, hogy szívesen beszélgetést kezdeményezek vadidegen emberekkel a repülőgépen, amikor utazom (sokat utazgatom, személyes okokból). Régen megijesztett még a gondolata is, és hivatalos szituációban még mindig így vagyok vele, nehezen merek megszólalni.

Első körben, hogyha jó a kapcsolatod a szüleiddel, vagy legalább egy idősebb testvérrel, valakivel beszélj ezekről. Nem mondom, hogy pszichológushoz menj egyből. Esetleg egy jó barát is sokat segíthet. Nekem is van két-három áldott jó, közeli barátom, akik igazából mind külföldiek, de sokkal jobban megértjük egymást, mint bárkivel a környezetemben. A párom is nagy segítségemre van a mindennapi dolgaimban.

Igazán nem tudom, hogy csináltam-e bármi különöset, ami a középiskola óta gyökeresen más lenne (most 21 vagyok, csak 5 év telt el azóta). Volt két igen szerencsétlen párkapcsolatom is, amikből tanultam. A családommal való nem túl kielégítő kapcsolatom ellenére a bátyáimra mindig számíthatok, és mindig a bátyámhoz fordulok, ha bármi problémám van. Pedig néhány éve többször megfordult a fejemben, hogy pszichológusra volna szükségem, lebeszéltem magam erről, és igazából a mindennapi életben nincs, ami akadályoz különösebben. Persze, vizsgahelyzetben, nyomás alatt hajlamos vagyok rosszul teljesíteni.

Javaslom, hogy találj te is valakit a környezetedben, akiben megbízol, aki előtt nem érzed kínosan magad, akivel meg tudod osztani a gondolataidat, mert sokat tud segíteni. Legalább családon belül biztos akad ilyen.

Ne haragudj, hogy ilyen hosszúra és össze-visszára sikerült az írásom, kicsit késő van már...

21/L

5-ös válaszoló!

Elismerem, hogy a kérdező által felvázolt szituáció bizonyos aspektusait nem tudom átérezni, ez talán érezhető is volt a válaszomban, amit elég kapkodva, hajnalban írtam :)

Nem vagyok sem pszichológus, sem szakértő a témában, csupán reméltem, hogy bizonyos párhuzamok alapján leírom a tapasztalataim, hátha ki lehet venni belőle valami hasznosat is.

Szociális fóbiával az egyén maga talán jobban meg tudja ítélni, hogy szüksége van-e szakemberre vagy sem, elvégre csak ő tudja, ez mennyi feszültséget okoz a mindennapjaiban, mennyire akadályozza dolgokban.

#4 voltam.