34 éves nőként így mi értelme az életnek?

Motiválatlanul, célok nélkül, kiábrándultan szinte mindenből. Nem találtam egy olyan párt magamnak, akivel eltudtam volna képzelni a jövőt így nincs családom. Szüleim nem élnek, barátok sincsenek nagyon, nincs munkám, csak vergődök azért is. Vannak elképzeléseim, de igazán nem hiszek bennük, mármint, hogy összejön bármi is abból. Sokat csalódtam és sok rossz dolgot éltem meg önhibámon kívül (Családtagjaim elvesztése, elhalálozások pl.) Ki vagyok ábrándulva az életből, nem tudom, hogy egyáltalán akarok e családot, hogy kell e cél aminek tudnék örülni igazán. Nem tudom, ha lenne is munkám, pénzem akkor jobb lenne a helyzetem, vagy csak ebbe a gondolatba ringatom magam, hogy legyen mivel tartsam magam. Fáj, ha másokat látok családjukkal, ha látom jól érzik magukat. Ezt hívják irigységnek? De eddig sosem fájt ez, most szinte behasít, nagyon gáz. Nem tudok örülni a másik örömének, ilyen sem volt, és feltételezem azért jutottam ide, mert nincs sikerélményem, nincs pozitívum az életemben, nincs amit felmutathatnék, amire igazán büszke lehetnék. Szerintetek? Mit lehet tenni? Hogy kapjak erőre, hogy legyek motivált, hogy bízzak magamban? Örülnék, ha felnőttek írnának, akik hasonlóan vannak, vagy ebből a gödörből tudnak kiutat, vagy ők találtak valami kiutat. Megköszönném, ha trollok kímélnének, mert nem vagyok mostanában vicces hangulatban ilyen téren!