Van olyan hogy "beleuntam" az életbe? Lehetséges ez?

Nem tudom hogy mit csinálhatnék. Úgy érzem hogy értéktelen vagyok, nincs senkinek szüksége rám. Van munkahelyem amit lehet mondani hogy utálok, rengeteget kell dolgozni, emiatt se szabadidőm se életem nincs semmi. Egyetlen pozitívuma az egésznek a kiemelkedő kereset. Viszont mostanság már ez sem tud "örömmel" eltölteni. Spórolok - spórolok de miért is? Még magam sem tudom. Értelmetlen az egész. A gyermekeimet csak nagyon ritkán látom, pedig imádom Őket. 33 évesen nincs párom, pedig nagyon vágyom rá. Irigységgel tölt el amikor szerelmeseket látok, akik boldogok, vagy mikor valamelyik kollégám a családjáról beszél. Úgy érzem soha nem lesz senkim, egyedül fogok maradni életem végéig. Van aki tetszik, de nem merek kezdeményezni, félek a visszautasítástól, a kudarctól (pedig tudom hogy a sült galamb nem repül a számba) Szeretnék venni egy autót is (legalábbis ezt állítom), de valahogy amiket megnézek egy sem tetszik, vagy túl drága vagy .... stb. Mindig van valami kibúvó. Mintha nem is akarnék venni, csak bebeszélem magamnak. Céltalanul élem életem, sokszor gondolok arra hogy milyen jó is lenne ha egyik éjszaka végleg elaludnék. De sajna nem adják ilyen könnyen. Pedig nem hiszem hogy sok embernek hiányoznék. Jobb lenne mindenkinek nélkülem, de főleg nekem lenne jó.

Megszűnne minden negatív gondolatom, és többé nem lenne gondom semmire, senkinek nem lenne gondja rám. Nincs kedvem élni. Mit lehet ilyen esetben tenni?