Bevillannak képek, félek és olyan mintha filmben lennék? Mi ez?

Na, látod. Akkor nagyjából ugyanaz van/volt velünk. Próbáld ki, csak hétig, hogy nem netezel. Sok infó, erős vizuális hatás, stb. Vezesd be, hogy lefekvés előtt olvasol (tényleg, csak egy hétig próbáld ki). Olvass trónok harcát, vagy bármit, ami érdekel és jó.

Ami nagyon segítette nekem: naplót írok, olyat, ami nekem szól, nem másnak, nem olvashatja senki, ebben összegzem a történéseket, magamat, másokat.

Muszáj magadnak mengteremteni a saját harmóniádat, mert más nem fogja. A harmónia pedig nem kilókban mérhető. Persze, sokat segít, ha külsőleg elfogadod magad, és tetszel magadnak, de igazából -sajnos-lószar. :)

Örülj neki, hogy ilyen vagy: hiperérzékeny, valószínűleg rágódóbb, filozófikusabb, mint a többiek a környezetedben, ennek az az ára, hogy többet kell dolgoznod magadért.

A fizikai kimerültség sokat segít még, én a barkácsolásban találtam meg ezt, te biztos másban fogod.

Én 16 éves koromtól vagyok netfüggő, de már napközben egyáltalán nem netezek, csak ilyenkor, esténként, viszont nem szörfölök, hanem a bejáratott utakat járom.

Kérlek, csak egy hétig próbáld ki, amit mondok, az út és az erény könyvét olvasgasd, vagy esetleg Weöres rongyszőnygét, vagy a teljesség felét.

Bármikor elérsz a gyakorin keresztül, ha akarod mesélek az én képeimről, küzedelmeimről, rájövéseimről, félelmeimről, nem múló beidegződéseimről, pasizásokról, barátságokról, bármiről. Nem vagy egyedül.

Bocs, még annyit, én 174 centihez voltam 49 kiló, volt minden ami evészavaron belül elképzelhető, hosszú évekig. Nehéz lejönni, és nagyon nehéz visszapótolni a tápanyagot. Nekem pl. elképesztő hajkoronám volt, mára egy kicsi copf maradt. A fogaim törnek, a körmöm...na, arról ne is beszéljünk. Ha sanyargattad magad, akkor sajnos a test visszakéri az árát... Én nagyon hülye voltam...

Jó hír, hogy, van kiút, most boldog vagyok, és te is az leszel:)

Nah, akkor megvagyunk.

Itt vannak a fő problémák.

Élni nehéz. Sok fájdalommal jár és viszonylag kevés örömmel.

Egy a lényeg, hogy mindig egyedül vagy. Mindig. A születésed pillanatában és halaálodkor is egyedül leszel. Lehet, akadnak melletted emberek, de nem lesznek abban az állpotban, amiben leszel, ezért nem a folymatban segítőleg, hanem esetleg csak spirituálisan, átételesen tudnak segíteni.Ez természetes.

Ahogy az a folyamat is, hogy az ember megismeri magát. EZ sokunknak nehéz, így atnikortól kezdve sokan járunk poklot. Ha van családi zűr, akkor meg pláne.

Az élet tehát genny. Ugyanakkor, vannak nagyon kellmes részei és egészen boldog lehet az ember, ha elfogadja önmagát és a valós énjéhez igazítja az egész életét. Én pl. tudom magamról milyen vagyok (nagyon érzékeny, ugyanakkor sok esetben érzéketlen, nagyon kevés ember fontos számomra, de értük bármt megtennék és valódi, hű szeretetet érzek, imádom az állatokat és ez nem csak duma, cselekszem is, állatvédőr vagyok szabadidőmben, folyamatos paranoiáim vannak, mi történik, ezt nem részletezem, tudod), az ilyenségemhez találtam párt, a férjem így szeret, nem olyannak amilyennek elképzelem magam. Pl. a holnapi aszteroida nekem egy hetes program. Látom a képeket, megy a katasztrófa film. Nagyjából mindig megy a film, de már rá tudok legyinteni.

Azért kurta jó dolog ám élni. Létezni, belecsodálkozni. Rádöbbenni, mi az élet. Min élünk mi, milyen csodálatos ez az egész naprendszer. És milyen jó mértéket tartani, sokszor lemondani. Elfáradni az elveszettkutya-keresésben, vagy madármentésben, vagy bármiben, aminek haszna van. Úgysem tart örökké. Olvass sokat és teremtsd meg magadnak a világodat, ami harmonizál a külvilággal is, ne csak kívül, de belül is.