Le lehet küzdeni a szociális fóbiát és a depressziót?

Akkor a legjobb úton haladsz! A sikeres terápiához egy kicsit (vagyis nagyon) szét kell esni a személyiségnek, és ez bizony fájdalmas!

Gondolj csak bele: mindaz, ami a depressziót és a szociális fóbiát okozza, ott él benned, mélyen eltemetve. Azért temetted el, mert túl fájdalmas volt vele szembenézni. De attól még ott volt, és szenvedtél tőle!

Most ezek a "démonok" szépen, apránként kiszabadulnak és szembenézel velük. Ez pedig rohadtul fájdalmas.

Amikor nekem elkezdtek feltörni az elfojtott emlékek, kétségbeesetten kérdezgettem a terapeutám, hogy most mi van? Erre azt mondta: "Semmi. Ennyi volt a fájdalom! Most már elmúlik." És igaza lett, mert azok a fránya "démonok" még kettőt köröztek, jól a szemükbe néztem, aztán elillantak. Örökre. Persze sok van belőlük, rengeteg fájdalmat nyomtunk le mélybe, azért lettünk személyiségzavarosak... szóval eltart egy ideig, mire mind kiszabadul. De közben lehet azért pihenni is. Lesznek könnyebb időszakok. És idővel megszokod, hogy a a fájdalom elmúlik, és már várod, hogy mikor tör felszínre egy újabb fájdalom, hogy örökre megszabadulhass tőle. Így működik. A vége pedig... nos, azért igazán megéri! :) Majd meglátod! Csináld tovább így, a legjobb úton haladsz! És nyugi, tényleg csak egy átmeneti állapot. Sajnos a terápia ezzel jár, meg kell járni a poklot hozzá, de utána nem lesz, ami kínozzon és elkezdesz egyszerűen jól működni!

Még egy dolog... sokan járnak úgy terápiára, hogy csak egy kicsit beszélgetnek, de nem mernek mélyre ásni. Nekik nem fáj, de nem is segít. Úgyhogy a kérdésedre válaszolva: ha fáj, akkor egyáltalán nem jársz feleslegesen, akkor pont az történik, aminek történnie kell! És majd meglátod, hogy megéri! :)

Még egy dolog eszembe jutott... annak idején én sokszor hasonlítottam a terápiát a szüléshez. Szülni baromira fájdalmas. Megszületni is fájdalmas. De a végeredmény egy csodálatos, új emberi lény. Ez történik most veled: éppen egy új ember születik.

Gyógyszerrel terápiázni pedig olyan, mint epidurállal szülni. Lehet úgy is, de valahogy a "lényeg" kimarad.

(Én csináltam régen gyógyszerrel, korántsem volt olyan hatékony, később vissza is tértek a bajaim.)

Személyiségzavar depresszióval és pánikbetegséggel.

17 hónapja terápiázom. Már teljesen kiegyensúlyozott vagyok, de még azért van némi tennivalóm, jelenleg még keresgélem az új helyem a világban. De ez a része már sokkal-sokkal könnyebb a többihez képest, itt már nincs fájdalom, vagy ha nagy ritkán van, az sem olyan, mint régen... ;)