Mit tegyek ha nagy valószínűséggel közepes depresszióban szenvedek?

Sokszor mérlegelek, hogy nem-e csak rossz kedvem van vagy hasonló, de most már arra a következtetésre jutottam fennáll a depresszió veszélye.

Bár tudom kismillió hasonló panasz, "lélek kiöntés" olvasható ilyen olyan fórumokon - tehát itt is - de azért leírom a körülbelüli helyzetemet:

Pikkelysömör nevű betegséggel születtem (genetikai, nem gyógyítható, nem fertőző) ami az alap hangulatot megadja amióta a tünetek először jelentkeztek (17 éves korom óta). Mindemellett egy olyan gyógyszeres kezelés alatt állok ami teljesen tünetmentessé tesz (amíg a kezelést folytatom).

Most nyáron végeztem el az egyetemet (Fizika Msc, ELTE). Azóta munkanélküli vagyok. Korábban sem voltam egy optimista, jó kedélyű ember, de az utóbbi 3 hónapban úgy érzem kezdek mélypontra kerülni.

Az emberi kapcsolatteremtésre szinte teljesen képtelenné váltam. barátaim nincsenek. Előfordul, hogy hetekig ki sem nyitom a számat (leszámítva a jónapot - viszlát kombinációt amikor pl. vásárolni megyek). Ha emberek közé megyek, bárkivel találkozom folyamatosan azon jár az agyam hogy mennyire megvet, undorodik tőlem az illető. Barátnőm nagyon régóta nincsen (5 éve) de most ez a legkisebb gondom. Időnként eszembe jut, hogyha valami szívességet szeretnék kérni vagy beszélni valakivel nincs olyan ember akit felhívhatnék. Ilyenkor gyakran sírok. Ami korábban örömet okozott (kerékpározás, olvasás, számítógépes játékok) már egyáltalán nem keltik fel az érdeklődésemet. Bármi eszembe jut, hogy csinálnám rögtön "rájövök", hogy nincs értelme és nem csinálom. Szerettem volna dolgozni, a diploma átvétele után volt egy rövid 1 hónapos időszak amikor új reményekkel tekintettem a jövőre. De miután egy jelentkezésre sem kapok választ már régóta, teljesen reménytelen vagyok. Tisztában vagyok vele, hogy rossz irányt választottam továbbtanulni és Magyarországon minimális esélyem van elhelyezkedni a szakmámmal, de most már késő. Külföldre nem mehetek, mert a gyógyszeres kezelésem TB-hez (és szigorú feltételekhez) kötött, kint nem biztos hogy kapnám és ha megpróbálnám, itthon is elbuknám.

Szóval ez a helyzet. Gyakran sírok, van hogy nem eszem vagy 14-15 órákat alszom.

Közvetlen öngyilkossági gondolatom/szándékom nincs nincsen. Sokkal inkább úgy érzem, meg se kellett volna születnem és jobb lenne úgy. Génhulladéknak és undorító szánalmas féregnek érzem magam. Az öngyilkosságot mint lehetőséget azért nem vettem még fontolóra, mert nem valós megoldás a problémára. De sokszor úgy érzem csak nem merem megtenni mert félek az ismeretlentől és az űrtől.

Mit javasoltok? Az, hogy menjek emberek közé nem működik (próbáltam erőltetni de szinte csak érthetetlenül nyöszörgök olyankor és lejáratom magam).

Szeretném szakember segítségét kérni, de pénzem (munkanélküli lévén) nincs fizetősre a háziorvost pedig nem szeretném közbeiktatni mert ismerik a szüleim és nem akarom őket ezzel terhelni (gyakran össze is járnak, szerintem kikotyogná).

26/F