Depressziósnak diagnosztizáltak, és antidepresszánsra akarnak állítani. Elfogadjam? Vélemény?

Ne szedd, hanem szépen önerőből ki fogsz jönni a jelenlegi helyzetedből.

Tönkre tesz az antidepi, és sosem leszel utána se a régi, még akkor se, ha vagy olyan szerencsés, hogy leállj később vele.

Ne szedj be semmit! Saját magadat kell meggyogyitanod ha van valami baj, gondolkodj el az okoljon es a következmény hálózaton.

Ez lelki eredetű, az antidepresszáns csak tüneti kezelés, nem oki.

Szóval gondolkodj.

Szerintem nyugodtan beszéld meg a kétségeidet a pszichiáterrel. Nagyon sok olyan emberrel fogsz találkozni, aki a pszichiátriai szerek ellen van mindenképpen, mert ez egy nagyon kényes téma ami hihetetlenül megosztja az embereket. Ennek ellenére feltételezhetően a pszichiáterek sem rossz szándékkal osztogatják őket és azért elég sok tanulmány van a hátuk mögött, amíg az ellene érvelő emberek legtöbbször pár könyv6cikk elolvasása illetve film megnézése után áll elő azzal, hogy rossz. Nem mondom, hogy nem lehet igazuk. Csak azt mondom, hogyha ennyire komoly kétségeid vannak, akkor azzal kéne beszélned, aki a szert adná, mert ő tudja hogy szerinte az hogyan működik, miben segítene, miért szükséges. És bármikor mondhatod, hogy nem, ők nem kényszeríthetnek.

Nálam azért kellettek gyógyszerek mert annyira padlón voltam és olyan tüneteket produkáltam amik tényleg élhetetlenné tették a mindennapokat és sokszor nem is tudtam annyira tisztán gondolkozni, azaz nem tudtam volna egész emberként ott lenni a terápián. Ez egy bevett módszer. De azt írod, hogy te nem vagy átlagos depressziós, szóval nem tudhatom nálad miért mondja ezt a doki.

De csak úgy mellékesen, a mai napig gyűlölöm a gyógyszereket. És ha bárki bármilyen bogyóval áll elő, hogy na akkor ezt most szednem kéne, azt nem díjazom. És nem csak a pszichiátriai szerekre gondolok, hanem bármire. Szóval remélem az előttem szóló nagy antipszichiáterek remélem nem torkolnak majd le azért, amit írtam. A véleményem csak az, hogy van eset, amikor indokolt, ha a beteg akarja akkor le tudja tenni és ez is a gyógyulás folyamatába tartozik, de ha nem értjük miért kéne szednünk, akkor a legjobb, ha meghallgatjuk az orvos álláspontját, mielőtt elutasítjuk. Ha pedig nem tudsz kommunikálni a dokiddal, mert nem jöttök ki, akkor jobb ha keresel mást, mert ezt az egészet csak bizalommal lehet hatékonyan csinálni. De nem kell, hogy kérdezés nélkül bevegyél bármit, nyugodtan kérdezz.

Nekem az a véleményem, hogy a pszichiáterek 90%-a már gyakorlatilag "rutinból" írja fel a durvábbnál durvább szereket, éppen az aktuális divat szerint. Nem gyógyítanak, nem törődnek azzal, hogy ténylegesen mi a baja a betegnek, hanem mechanikusan felírnak neki valamit, ami vagy hat tünetileg, vagy nem. Főleg az enyhébb esetekben szoktak orbitális módon mellényúlni. Simán ugyanazt a szert felírják annak a betegnek, aki néha indokolatlanul nyomott hangulatban van, és talán tényleg bizonyos mértékben depressziós, de igazából ugyanolyan rendes életet él, mint bárki más, mint annak a betegnek, aki egész nap csak magába roskadtan, emberi roncsként vegetál. Hadd ne ecseteljem, hogy mekkora különbség van a kettő között, és míg mondjuk utóbbinál tényleg szinte bármi változás jónak mondható, ergo egy csak vegetáló emberi roncsnál tényleg jobb még az is, ha erősen módosult személyiséggel, durva mellékhatások mellett, de legalább valamilyen szinten létezni tud, és nem csak magába roskadtan vegetál; de egy enyhén depressziós, teljes életet élő személynél határozottan hátrányos visszalépés, ha mondjuk a szerek hatására durván megváltozik a személyisége, és súlyos, az életminőségét negatívan befolyásoló mellékhatások gyötrik.

Hadd mondjak egy hasonlatot: ha valakinek egy balesetben lebénul az egyik keze, ami utána elkezd üszkösödni, és kibírhatatlanul fáj, és teljes mértékben menthetetlen, akkor igen, indokolt amputálni, hogy legalább a beteg ne szenvedjen, és ne terjedjen tovább az üszkösödés. De ha valaki azzal megy az orvoshoz, hogy néha kicsit fáj a bal keze, ha megerőlteti, akkor nem az a helyes megoldás, ha leamputálják. A fájdalma egész biztos megszűnne tőle, de ez esetben mégsem vezet célra ez a "kezelés".

A pszichiáterekkel is ez a helyzet. Ha odamész valami tök piti dologgal, amit mindenféle gyógyszer nélkül, akár terápiával is orvosolni lehetne, vagy neadjisten alkalmanként pár szem Valeriana teljesen kordában tudna tartani, arra is ugyanazokat a szereket képesek felírni, mint a magatehetetlen emberi roncsoknak. Legfeljebb annyi a különbség, hogy nem 200 mg-ot, hanem "csak" 50-et írnak fel, amitől persze ugyanúgy kikészül a beteg.

Igen, a "szakma" szerint nagyszerűek ezek a szerek, és amúgy ha utánanézel, hogy ezek milyen módon befolyásolják az agyműködést, valójában még sokkal durvább egy-egy ilyen gyógyszeres beavatkozás, mint mondjuk egy középkori érvágás.

Vannak olyan antidepresszánsok, amelyek szabályosan megváltoztatják a beteg személyiségét. Persze, ezt a "szakma" nem fogadja el, de mind elsőkézből, mind másoktól tudom, hogy igen, van ilyen. Amikor a szer hatására az embernek mindene megváltozik: viselkedése, gondolkodásmódja, de van, hogy még a zenei ízlése is. Ezen változások következtében pedig könnyű ám az embernek az addigi barátait, vagy akár szerelmét elveszíteni. Még ha fizikálisan látszólag jobban is lesz tőle az ember, nem biztos, hogy összességében jobb, ha elveszíti a személyiségét, valamint az addigi társas kapcsolatait.

Na meg arról feledkezik meg mindenki, hogy sok pszichiátriai szernek hosszabb távon visszafordíthatatlan mellékhatásai is lehetnek.

Én azt mondom, hogy ha úgy látod, hogy nincs erre szükséged, akkor semmiképp ne vágj bele! Inkább keress egy normális pszichológust (ne pszichiátert!), és vesd alá magad pszichoterápiának! Hidd el, többet ér!

Nem tűnsz vészes esetnek, tisztában vagy a problémáddal, reálisan látod a súlyát, két lábbal a földön vagy, szerintem a legnagyobb ostobaság lenne ezekhez a drogokhoz folyamodnod.

Mellesleg a pszichiáter sem tévedhetetlen, még ha sokan annak is hiszik magukat. Attól, mert ő orvos, még jogod van ellent mondani. Pont az okozza sok ember vesztét, hogy nem mer ellentmondani ezeknek a "szakembereknek".

Egyébként ha kíváncsi vagy a személyes történetemre és tapasztalataimra, írj privátban, szívesen elmesélem.

Továbbá pár kérdés: hány éves vagy, és mi a nemed? Mik a panaszaid, ami alapján depressziósnak tartanak? Mik voltak eredetileg a tüneteid, amire a mostani gyógyszereidet kapod?