Örök elégedetlenség, rosszkedv, kedvetlenség, mit tegyek?
Figyelt kérdés
16 éves vagyok. Sokszor egyszerűen csak elégedetlen vagyok az életemmel, a kinézetemmel, a belsőmmel, holott tudom, hogy nálam százszor rosszabb helyzetű emberek is vannak. Gyakran érzem úgy,hogy egyszerűen semmihez nincs kedvem, ha barátaim hívnak valahová, van hogy csak kényszerből megyek el, és jobb kedvűnek tettetem magam, mint amilyen valójában vagyok. Régebben egy furcsa érzés lett úrrá rajtam, mikor arra gondoltam, mindent megtanultam-e másnapra, nem kell-e még egyszer utoljára átnéznem a leckét, hogy biztos legyek a tudásomban. Na most, ez az érzés a tanulással kapcsolatban elmúlt, most már akkor jelentkezik, ha a barátaimra gondolok. Hogy vajon igazán szeretnek-e, rettegek, mikor fognak újra nélkülem programot szervezni (mert már nem egyszer fordult elő ilyen), és a magánytól is nagyon félek. Van,hogy egész nap csak itthon akarok feküdni az ágyamban és olvasni, vagy filmet nézni, ilyenkor gyűlölöm magam, hogy ilyen unalmas vagyok. Akarok tenni asok negatív gondolatom ellen, de nem tudom őket leállítani. Napról napra jobban gyűlölöm magam amiért ilyen beteg lelkű vagyok és kívánom,hogy bár meg se születtem volna. Bármilyen segítségnek örülnék és nyitott vagyok rá.2014. okt. 24. 21:18
1/3 anonim válasza:
Létezik egy olyan hogy post traumatic stress disorder. Tudatalattiban fel nem dolgozott dolog. Ez lesz a te bajod is. Van pár féle módja hogy lehet ezen dolgozni.
2/3 A kérdező kommentje:
Voltak nehezebb, helyzetek az életemben, de semmi olyan trauma, megrázkódtatásnem ért, ami miatt kialakulhatott volna az általad leírt betegség, szóval szinte biztos vagyok benne, hogy nem ez a bajom.
2014. okt. 24. 21:50
3/3 anonim válasza:
Folyamatosan megy valamin az agyad és nem tudod leállítani? Akkor bizony valami foglalkoztat. Akkor ha nem tudod mi az.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!