Mit csináljak, ha nem bírom már ezt? Ez nem normális.

Érettebb vagyok a koromnál, ezt rengetegen alátámasztották, még egy pszichológus is (amúgy nem járok oda, csak ismerősöm). Ami azt jelenti, hogy a saját korosztályommal nem találom meg a közös hangot. Vannak barátaim persze, akikkel jó hülyülni, bulizgatni, elmenni ide-oda, beszélgetni is..de mégse érzem azt, hogy ezek ilyen komolyabb, hasznos beszélgetések lennének. Szóval idősebb barátaim is vannak (nagyrészt nők, mert azért nekem is van eszem, hogy a férfiakkal vigyázok, hisz azoknak 90%-ba megfordulna a fejükbe más is, nem azért, mert olyan jó nő lennék, de azért ez bennük van)Szóval vannak idősebb "barátaim", de az a baj, hogy az összesbe ilyen pótanyukát keresek vagy nem is tudom és iszonyatosan kötődök hozzájuk. De már nagyon durva tényleg.. Nem bírom pár napnál tovább, hogy egyikőjükkel se beszéljek, az a pár nap is szenvedés komolyan. Akármi történik velük szeretném megbeszélni. Igazából, ha az egyikőjükkel beszélek már nem is hiányzik a másik, szóval mindig van egy aki épp úgy aktuális. Na és a találkozók, ugye csak felnőtt emberek és nem találkozok velük minden héten, mint a többi barátommal és ha megbeszélünk egy találkozót, akkor még el nem jön addig várom, majd mikor ott vagyunk nagyon jól érzem magam, és mikor eljön az a mondat, hogy "na lassan menjünk" akkor nagyon rossz érzés fog el, majd utána még aznap nagyon nagy hiányérzetem van, nincs kedvem semmihez, csak nézek ki a fejemből és úgy érzem, hogy most jönnek a szürke hétköznapok és nincs mit várni.. AZ összes ilyen ismerősöm, nagyon kedves, sőt az egyikőjüknek el is mondtam ezt az érzést, mert nem tudtam magamba tartani (a pszichológusnak:D) és teljesen jól fogadta, mondta, hogy ez előfordul és nincs velem semmi baj és tök jólesik neki ez az egész, még csak meg se lepődött. Meg mondta, hogy nem vagyok neki teher, sose voltam és, akármi van nyugodtan írjak neki/hívjam, meg ő is szokott keresni, sőt magáról is sokszor mesél. És a többiekkel is így van. Van példa arra is, amikor valakinek teher voltam, de észrevettem rajta és hálistennek őt pont el tudtam felejteni, talán pont azért, mert emiatt annyira sose voltunk jóba. Szóval ezek a "barátok" mindent jól csinálnak, nem is várnám el, hogy több időt szakítsanak rám, az nem normális ami velem van és próbálok tenni ellene, de nem tudok. Ezt érzem és kész és nagyon nehéz így:( Nem is akarok már találkozni velük, az utána lévő érzés miatt.. Legszívesebben megszakítanám minden ilyen emberrel a kapcsolatot, de erre is képtelen vagyok. A pszichológus ismerősöm aztmondta, hogy kinövöm és jobb lesz, de olyan rossz. Mit csináljak?

15/L