Kezd kiveszni belőlem minden érzelem. Hogyan előzhetném meg a katasztrófát?

Pár hónapja észrevettem, hogy kezd egyre több dolog közömbössé válni. Sokat bántottak az emberek, a párkapcsolatom is mélypontra került. Nem tudtam hova menekülni, teljesen bezárkóztam, és hogy ne fájjon a lelkem, inkább nem vettem tudomást semmiről.

Csak az a baj, hogy most nincsenek érzéseim. Az egyetlen érzés amit még ki tudok hozni magamból, az a félelem, a rettegés, attól hogy senki sem szeret, hogy egyedül vagyok és hogy egy senki vagyok. A párom szeret, de már belefáradt abba, hogy engem pesztráljon.

Ha magamról kell beszélnem, vagy szexről, érzelmekről, akkor leblokkolok, és csak halkan tudok beszélni.

Teljesen kiürült a fejem. A menekülés számomra azt jelenti, hogy ha csapdába kerülök (pl párom ki akar húzni belőlem valamit), akkor zeneszövegek pörögnek az agyamban, és így nincs egyetlen gondolatom sem. Nem azért nem beszélek magamról mert nem akarok, hanem mert ilyenkor csak egy sötét lyuk van az agyam helyén.

Szexuálisan a nulla alatt vagyok, pedig a kapcsolatunk kezdetén egy vadmacska voltam. Most meg még csak fel se tudok izgulni. A párom már kivan idegileg, ő is kezd depis lenni miattam, én meg egyszerűen csak nézem szemrebbenés nélkül ahogy szenved.

Senki iránt nem érzek egy csepp szeretetet sem, viszont ha bántanak, olyan gyűlölet van bennem, hogy gondolatban agyonverem az illetőt. Persze gyakorlatban senkire se tudom megemelni a kezem.

Mi lesz velem? Mi ez? Visszafordítható? Volt már valaki ilyen helyzetben? Mit csináljak hogy vége legyen? Eddig akármi bajom volt, volt erőm leküzdeni, mindig megoldottam valahogy, most meg lógok a semmiben és az agyam egy növény szintjéte került, és ezt mások is látják, mert olyan butának tartanak, mint a bűn.

Mi a megoldás erre a borzasztó helyzetre? Örökre így maradok?

22/L