Szorongáshoz pánikbetegséghez pszichológus?

Én pszichológushoz mentem, nem pszichiáterhez, persze ezt egy generál után (vérvétel, belgyógyászat, kardiológus, neurológus), és ők nem találtak semmit. Nekem szerencsém volt, mert a közvetlen okát megtalálta kb az első alkalomkor (mint kiderült, nem jó ötlet napi 4 liter kólát inni), azóta nem fogyasztok kávét-kólát, valamint megtanult kezdődő rohamnál lélegezni, szóval azóta nem volt durva rohamom, és mivel jóideje nem volt durva rohamom, már nincs a reflex, hogy pánikoljak attól, hogy rohamom lesz, egyre jobb. Úgy kb 1 hónap alatt túlestünk a nehezén, és egy év múlva már csak az átlag évi 1 kezdődő rosszullét van, ami kb megvan egy átlagembernek is, csak aki nem tudja, mi ez, csak annyit mond, hogy "szarul vagyok", és mivel nem fordul elő többet, nem foglalkozik vele. Szóval én csak javasolni tudom a háziorvost is, az általa kapott beutalóval mindent megvizsgáltatni, az úgysem árt soha, egyik ismerősömnek kiszúrtak így egy kezdődő vesekövet is, így nem kellett vért pisilnie :) Én a helyedben mindenképp a pszichoterápiát választanám, és amíg lehet, elkerülném a gyógyszeres kezelést, mert az garantált 10 év gyógyszerfüggőséget okoz.

Elmehetsz párhuzamosan pszichológushoz is, de mondd meg neki feltétlenül, hogy nem biztos, vele párhuzamosan elmész kivizsgáltatni is magad, illetve útravalóul egy nagyon fontos dolgot mondott a pszichológusnőm: valódi stressz nem vált ki pánikrohamot, teljesen más a hatásmechanizmusa annak, amikor joggal vagy beszarva valamitől, mint annak, amikor a tested egy általa vélt ellenséges helyzet (értsd: a rosszulléttől való félelem) leküzdésére felpumpálja egyszerre az adrenalinodat, a vérnyomásodat és a légzésedet is, hogy gyorsan el tudj szaladni, de mivel te civilizált lény vagy, és valószínűleg órán vagy melóban vagy tömegközlekedésen ülsz, nem futsz el, hanem az oxigén elkezdi égetni az agyadat, és ettől még jobban megijedsz. Kérdezhetnéd, hogy az első hogy alakul ki... általában úgy, hogy az egyik tünetet valami külső tényező előidézi (pl egy fincsi kávé vagy egy magasabb lépcső + lihegés), és te egy szokásos káromkodás helyett véletlenül pont ráparázol, hogy neked bizony bajod van, és már kész is. Szóval emlékeztetőül: ha felszólítanak felelni és a hideg kilel: nem pánikroham. Ha meglátod szíved szerelmét, és lebénulsz és szúr a szád és ilyesmi: nem pánikroham. Ha kést fognak rád és az értékeidet vagy az életedet követelik: nem pánikroham. Ha felkúrod magad valamin, amíg ülsz, akár meg nem történt dolgokon, az normális, már amennyire, ugyebár, de ez nekem is van, meg millió másik embernek, a vérem forr, de ez csak lelki egyakorlat, ha rosszul vagy tőle, az csak a többi rosszullét közeli emléke miatt van. Na, ha valahol mész vagy ülsz, és egyszer csak azon kapod magad, hogy szarul vagy, és úristen, és ettől még rosszabbul leszel, és azon parázol, hogy elájulsz (ami a sok oxigén miatt amúgy kizárt), és kirabolnak, vagy megállt a szíved, és fogod a pulzusodat, ami nincs, na, az pánikroham, és a helyszínen kezelhető légzéstechnikával, vagy 3 indokolatlanul nagy büdös pofonnal, ahogy a nővérem csinálta nekem, az átfordítja az indokolatlan pánikot jogos felháborodássá. Azoknak, akik valamennyire értenek hozzá: igen, tudom, hogy a szerotoninszinthez van köze a hajlamnak, de a szerotoninszinted meg tőled is függ. Kiegészítő terápia: sok nevetés, az is segít helyrerángatni. Na, szép hosszú lett.

Keresd meg magadban (nem dilidoki, TE) hogy mitől alakult ki. Ott lesz az. Valószínűleg valamelyik drága jó szülőd terrorizált, amit már elfelejtettél. Aztán mondd el neki, és hagyd ott.

Utána meg gyakorold a stresszes helyzeteket. El fog múlni.