Tényleg pszichológushoz kéne mennem?

Megpróbálok rövid lenni :) Dogalmam sincs, mi a bajom, talán valami megfelelési kényszer miatt alakultak ki bennem ezek a dolgok.. először is folyton sovány akarok lenni, anélkül nem tudom az életem elképzelni.. bár most is soványnak mondanak, nem hiszem el. már mindent megpróbáltam, mikor bulimiás lettem, előtte csomó diétát csináltam, kaja után futottam 8 kmt plusz torna, ilyesmik. A bulimiámból kezdek gyóyulni, már nem hányok (bár sokszor akarok, néha magától feljön) de a falásrohamok ugyanúgy megvannak. ha társaságban vagyok, akiket nem ismerek, elzárkózok, meg se szólalok, totál kikapcsolok, nem is tudom mi van velem, próbálom magam kimenteni, hogy egyedül legyek, majdnem elsírom magam, stb.. ugyanez volt egy fiúval első randin.. nem tudtam megszólalni, nem is akartam, nem azért volt, mert megilletődtem vagy ilyesmi... aztán.. van egy fiú, aki azóta bejön, amióta a fiúkra más szemmel nézek... sokszor gondolkozok róla, totál féltékeny vagyok, mikor más flörtöl vele.. képzeletben mindig járok vele, elképzelem ahog átölel, megcsókol stb, ha viszont alkalom lenne rá, hogy összejöjjünk sose rudok.. bezárkózok, visszakozok, mert jobb egyedül. a másik fiú is bejött vmennyire, akivel randiztam, mégis kihátráltam a kapcsolatból, pedig megcsókolt már, meg minden, szóval nem azért, mert attól féltem.. utoljára meg a szüleim... én szeretem őket, mégis úgy érzem, a nővéremet jobban szererik. bármi rossz a hàzban, engem hibáztatnak, napi 2-3 az átlag üvöltözés velem, bármiért, meg a jegyek.. nővéremnek 475 pontja lett, ő a jókislány.. az nem számít, szerencse csak h az első 5ben benne van a gimim az országos listán, és kitűnő vagyok, mind1.. na köszönöm annak, aki végigolvasta ezt és segít, mert egyre szarabbul érzem magam, folyton sírok és nem megyek bulikba... :) köszi