Mihez kezdjek, ha nincsenek tétek az életemben?

Nem tudom élvezni a fiatalságomat. Állandóan itthon ülök, egy kényelmes, tágas otthonban, a szüleimmel. Tudom magamról, hogy nagyon jók a szellemi adottságaim, ennek ellenére nem tudtam eldönteni, hova járjak egyetemre, és mélyen a képességeimen alul teljesítek. És azt hiszem, rájöttem, miért:

Azért, mert nem vagyok rákényszerítve. Nem függ semmi attól, hogy mit végzek, mert mindenem megvan. Itthon is mindent megkapok, dolgoznom se kell, max. a legalapvetőbb házimunkák egyszer-egyszer. Nincsenek tétek az életemben, nem kötelez semmi arra, hogy a maximumot hozzam ki magamból. Nem múlik semmi azon, hogy mennyire erőltetem meg magam. Jelenleg tanulok ugyan, de egy olyan helyen, ahol abszolút nem erőltetem meg magam. És nem érzem jól magam. A legkisebb ellenállás felé megyek, a szüleim pedig nem hajtanak. Annyi az elvárásuk, hogy szeressem, amit csináljak, és legyek boldog. De nem vagyok boldog. Középiskolában még minden jól ment, mert elég motiváció volt az, hogy ötösöket kaptam, versenyeken értem el helyezéseket, a társaim felnéztek rám, a tanárok dicsértek. És nem nekem kellett választani, csak teljesítenem kellett, ami elő volt írva. Ez tiszta sor volt. De amióta arról van szó, hogy már a saját magam életéért felelek, nem megy semmi. Nem hozok áldozatokat, és nincs vízióm. Nem hiszek abban, hogy bármi sikerülni fog. És úgy érzem, ennek a magánéletemhez van köze, ahhoz, hogy kevés barátom van, kevés dologban vettem részt, és sosem voltam szerelmes. Ez az utóbbi hiányzik a legjobban. Bármibe fogok, mindig abbahagyom, amint elérek ahhoz a kérdéshez, hogy "na, és ugyan ettől vajon lesz barátnőm?". Ma is elkezdtem valamit csinálni (egy felsőfokú próbanyelvvizsgát), és mikor egy cikkben odáig értem, hogy egy srác összejött a volt barátnőjével, felhúztam magam és otthagytam. Eszembe jutott, hogy az életben én állandóan ebbe futok bele (bárkit nézek ki, valaki mindig odaért már előttem) és hogy nekem soha nem lesz senkim. A magánéleti kudarcok elveszik az erőmet minden mástól.

Fél napokat alszom át, rendetlen vagyok. A szüleimmel se nagyon beszélek, bár néha az az érzésem, annyira már ők se akarnak velem. Hogy jöjjek ki ebből? Ki fogok valaha?