Pszichoterápia hatására, hagytatok már el barátot, rokont esetleg szülőt? Hogy élted meg?

A vérmérsékletedtől függ, hogy nem reagálsz rájuk vagy elküldöd őket a francba. Egy percig ne érezz bűntudatot egyik esetben sem.

én apámmal való konfliktusomat nem tudtam soha feldolgozni, mert 2 évesen elhagyott, és soha nem törődött velem. Amikor elkezdtem pszichoterápiára járni, akkor én is összeomlottam előtte, és ahogy ástunk egyre mélyebben, kiderült, hogy apámmal való nem létező kapcsolatom, és plátói rajongásom a kiváltó ok. Mert én akkor állandóan futottam utána, kerestem, de állandóan csak elutasitásokat kaptam, mindig az új életéről, új gyerekeiről áradozott, anyámat meg szidta 30 év távlatából is, ami rám nagyon rossz hatással volt. Akkor én is éppen váltam, és nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerültem, az összeomlás miatt amikor terápiára jártam, és gondoltam utoljára próbára teszem apámat, hogy meglássam ki bújik az állarc mögött. Felhivtam, mondtam hogy kiborultam, válok, beteg vagyok, nem tudok dolgozni, nincs pénzem, oda a házam, viszi a bank, nincs mit ennem, és nem tudom fizetni a rezsit hitelt, segitsen már most, mert eddig úgysem segitett semmit nekem az életben, most itt lenne a lehetőség, hogy megmutassa hogy ő az apám, és hogy van nekem is egy apám, akire nehéz helyzetben számithatok. Elkezdett nekem ott sajnálkozni, hogy akkor mit ad enni a gyerekeinek, meg nem úgy van az, nekik sincs sok pénzük stb. Másnap a féltestvérem irt rám fb-on, hogy apa azt mondta neki, hogy én azt mondtam apámnak, hogy apám dobja el őket magától, hogy én be tudjam fizetni a rezsim. Na akkor szakadt el a cérna, hogy a gyerekeinek igy beszél rólam, megtudtam ki az én apám valójában, és nagyon kiosztottam, az összes haragomat, dühömet, amit addig elfojtottam, ráárasztottam, és végül megmondtam neki, hogy ő egy semmi ő nem apa, hanem egy szarember, és hogy mostantól takarodjon az életemből. Annyit tett hozzá, hogy neked még mostohaapádnak se lennék jó. és akkor elváltunk. Meg kell mondanom, hogy nagyon jól esett kimondani az igazságot, amit 33 évig magamban hordoztam. Nem a terapeuta vett rá hogy ezt tegyem! Hanem az addigi beszélgetések nyitották fel a szemem. Ez egy sikeres terápiás esemény volt, annyira beleéltem magam érzelmileg, hogy vissza tudtam menni a legmélyebb fájdalomig, amikor ő engem két éves koromban elhagyott. Mert az átélés a lényeg, a kiszakadás, a felszakadás, amit addig elfojtottunk. Emlékszem ez az esemény után az utcán kóboroltam zokogva, nem érdekelt hogy ki lát, és ki nem, jöttek szembe az emberek, de én csak sirtam. De akkor az összes fájdalmat kisirtam magamból. És azóta az igazáság végre nyilvánvalóvá vált, és EGYÁLTALÁN NEM SAJNÁLOM. kiirtottam magamból minden érzelmet ami hozzá kötött. nincs már bennem harag sem, sem düh, olyan, mintha nem létezne számomra többet. Jobb nélküle, mint ez a se vele se nélküle állapot volt, mert számomra a megjátszás, a szinjáték és a képmutatás, hogy ő az én apám, amikor valójában soha nem volt az, sokkal károsabb és fájdalmasabb volt. Most már ő nem létezik számomra, mindenhonnan töröltem, és életben sem tartom vele a kapcsolatot, nem is gondolok rá. És azóta sokkal jobban vagyok lelkileg, mert az ő jelenléte engem állandóan felzaklatott, minden tettem, érzelmem valamilyen szinten ezzel a nem létező, de mégis jelen levő apámmal volt addig kapcsolatos, és nagyon összezavarta az érzelem és gondolatvilágom, ettől lettem mentálisan beteg. Mostanra szépen lassan, a feldolgozás folyamata után, már kihevertem, és most rakhatom helyre magamban a további károkat, amit nekem ez a rossz szülői kapcsolat okozott, de szépen haladok, és már klasszisokkal jobban érzem magam a bőrömben, tudok normálisan viselkedni, érezni, a szorongások is múltak, és sokkal jobb kedélyű és élettel telibb vagyok. Az én utam ez volt, nehéz volt, de végül sikerült kiszabadulnom belőle, és rátalálni saját magamra, az én életemre.

kedves kérdező, 6 vagyok, még annyit szólnék hozzá, hogy a terápia alatt az is kiderül, hogy mi az a te viselkedésedben, amivel ezt vonzottad be az életedbe, hogy ki tudnak használni az emberek. Szóval gondolkozz ezen, mit csinálsz, hogy igy állnak hozzád az emberek. Mert ez bármilyen fájdalmas is, te éred el valahogy. Csak nagyon végső esetben kell őket kiikatni az életedből, először próbálj meg kiállni magadért, megmutatni, hogy nem hagyod magad, lássák meg hogy van önbizalmad, és megvéded a határaidat. Ha ezt meg tudják szokni, és elfogadnak igy is, vagyis nem csak a pénzedért szeretnek (teszteld le őket először)és csak ha végképp úgy látod nem éri meg a kapcsolat, mert rád rossz hatással vannak, akkor épitsd le őket. Én is több esélyt adtam apámnak mire igy döntöttem. szóval gondolkodj el, hogy esetleg mit nem csinálsz vagy gondolsz jól a kapcsolataidban, lehet nincs elég önbizalmad valójában, és ezt érzik rajtad, és ezért szállnak rád, és nem tisztelnek, kihasználnak. Előbb figyelj, gondolkodj, majd próbálj másképp viselkedni, és ha minden kötél szakad, mert a viselkedésed megváltozására sem alakulnak hozzád, akkor érdemes leépiteni őket.

vagy esetleg nem tudsz nemet mondani. ez is lehet, de ezen neked kell gondolkodnod, hogy mivel érted el hogy ez a helyzet egyáltalán ki tudott alakulni. Persze neveltetés is lehet benne, hogy kifejezetten erre neveltek a szüleid, hogy később őket támogassad, és ez egy ideig neked fel sem tűnt. Vannak olyan családok, ahol ez a sztenderd, és nem is tudják, mit vesznek el a gyerektől, hogy ezt teszik vele, mert később nem lesz saját személyisége, saját élete, mert mindig úgy fogja érezni, hogy ő a szüleiért kell hogy éljen. Ez tönkre teheti akár az ő kapcsolatait is a későbbiekben. A szülői leuralás nagyon veszélyes dolog, bár szeretetből akarják tenni a szülők, mégis nagy károkat okoznak vele. Nem tudom veled ez történt-e én csak tippeltem, vagy inkább kiinduló pontot adtam, hogy hol indulj el, miken gondolkozz, de jobb lenne ha ez szakemberrel csinálnád a jövőben. hogy ne sérülj még jobban. sok sikert!