Miért vágja fel az ereit ez a nő? (már vagy négyszer-5x megtette)
Ismerek egy 30-as éveiben járó nőt akiről tudom, hogy mentális tönkrement az anyja halála miatt, azt hiszem nem is nőtt fel rendesen, az anyja jelentette a megoldást minden problémájára 2 éve pedig meghalt az anyja. Akkor volt egy 3 hónapja tartó párkapcsolata, azóta pedig olyan közel kerültek egymáshoz, hogy már házasok, egy fél éves gyerekkel.
Ugyanis volt egy tisztább éve a nőnek, tavaly terhes lett, úgy tűnt egészséges úton halad a gyász feldolgozásában és jó anyuka lesz, de ezen az éven belevágott a csuklójába ott ahol jól látszanak az erei, az anyja halála után is megtette, többször össze kellett varrni, néha nem.
Azt szeretném megérteni, hogy mit akar ezzel? Szerintem aki meg akar halni, megteszi, aki figyelmet akar az pedig nem olyan veszélyesen vágja mint ő. A férje nem nagyon tudom mit gondol erről, de ha meghal akkor ott hagyja őt egy gyerekkel.
Ez már egy megnevezhető mentális betegség, vagy olyan mély a szomorúsága, hogy néha nem bírja elviselni és ez 2 évvel a családtag elveszítése után még normális?
Gyerek maradt a lelke a nőnek és ezt átérzem, 5 évesen meg akartam volna ölni magam, mert anya elhagyott és apa arra akart nevelni, hogy utáljam, pedig őt szerettem jobban, kb ezzel tudnám hasonlítani az ő fájdalmát, úgy érez mint egy gyerek.
Szülés után az első 4 hónapra kivirult, az sem döntötte le a lábáról egy napra sem, hogy a nagymamája meghalt márciusban, pedig hozzá is közel állt. Úgy szereti a babáját mint ahogyan csak kevesen tudják. Ez szerintem nagyon az anyjával függ össze, ebben pedig nem tudom hogyan lehetne segíteni.
Nem lehet tudni, hogy érez, de a baba érkezésekor olyan boldog volt, mint előtte szinte soha . Nem hiszem, hogy szülés utána depresszió, de köszönöm az ötletet!
Gyanítom, hogy nem az anyja halála miatt, hanem egyszerűen az anyja miatt ment tönkre az élete, aki annyira magához láncolta, nem hagyta felnőni, hogy menne utána még a halálba is. Szörnyű környezetben nőhetett fel.
Lelkileg nem túl stabil, nyilván fél is a haláltól. Alkoholos, drogos befolyás alatt könnyű végezni magaddal, mert nem érzed semminek a súlyát, mert épp egy másik világban vagy, és azt hiszed, bármikor visszatérhetsz onnan, de a hölgy nyilván teljesen józanon vágott magába. Amikor is ott van a fejében a férj, a gyerek, a remény, és az is, hogy voltaképpen a férjének és a gyerekének is árt a puszta létezésével. Az önmaga egy részével szembeni gyilkos vágyai szembesülnek azzal, aki ő eredetileg, és aki ő lehetne a mentális problémái nélkül. Az eddig tapasztalt pokoli, és a boldog élet reménye találkozik ezekben a pillanatokban.
Ha leugrana az ország legmagasabb épületéről, az végleges lenne, és csak rajta múlna, hogy meghalt. Amikor megvágja magát, úgy tűnhet, a sors némileg valaki más kezében van, hiszen nincsenek komoly anatómiai ismeretei, nem tudja, milyen mélyen kell vágni, meddig kell vérezni a halálig. És persze arról még nem is volt szó, hogy a férje rátalálhat és kórházba viheti. Tehát összességében ez nem olyan ijesztő "megoldás", és ha egyszer megpróbálja, akkor a következő próbálkozás idejét kicsit ki is tudja tolni. Ha visszafogná magát, egy idő után bizony jönne az a szint, amikor már biztosra akar menni, mert képtelen lenne elviselni magát.
Lelki problémái vannak. Neki sürgősen szakorvosi segítségre van szüksége!
Bárkivel előfordul, hogy nehéz helyzetbe kerül, lehet ez akár a gyerek miatt, akár házassági problémák miatt, előjönnek a régi dolgok, anyuka halála, alapvetően ott ugye lelki bajok vannak, amiket bizonyos problémák újra előhoznak, szóval mielőtt még nagy gond lesz, el kell mennie orvoshoz, mert ő beteg! Tehát ilyen nincs, hogy akivel minden rendben van és gyereke van, az többre tartja a maga szenvedéseit, minthogy a gyerekét nézné, hogy hát annak a gyereknek szüksége van az anyjára, ezért öngyilkossági kísérleteket tesz.
Ez simán lehet figyelemfelkeltő dolog is. Hiányzik neki a törődés, a szeretet és mivel látja, hogy ha kárt okoz magának, akkor hirtelen elkezdenek vele foglalkozni, több figyelmet kap, akkor úgy érzi, hogy fontos mások számára és sokan ezért kísérelnek meg öngyilkosságot, de ők nagyon is jól tudják, hogy mit és hogyan csináljanak, hogy azért ne haljanak meg, mert nekik nem a halál a cél, hanem hogy felhívják magukra a figyelmet. Mert aki tényleg meg akar halni, az meg is fog. Mert akkor mindent úgy tesz, hogy tuti belehaljon és senki ne legyen ott, hogy meg tudják menteni.
Súlyos lelki problémái vannak, el kell mennie orvoshoz, a gyereke érdekében is, nem csak a saját érdekében!
2. Dehogy vagyok én a férje egy 17 éves barátnője vagyok és nagyon közel áll a szívemhez, annyira mint senki más, innen tudok ennyi mindent.
Nem biztos, hogy jó lenne belemenni egy megbeszélgetésbe, mert egyszerűen mindenki tudja, hogy az anyja miatt van. Nála inkább hatásosabb ha csöndben mellette áll valaki.
3. ez durva és hatásos olvasmány volt, iszonyatosan sajnálom szegényt
Köszönöm ezeket az ötleteket, még ha nem is egészséges más életébe beleásni magam, most megteszem!
Azóta se normális de már a 2.gyerekét várja ... :D
Mondjuk szomorú, de a férjén csak röhögnöm kell bizonyos okból xd
ők tudják...
Nem tudom hogy ilyen lelki állapottal hogy lehet egészséges gyereket kihordani, de hátha minden jó lesz :p
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!