Kamaszkor vagy betegség? Hogy tudnék ennek véget venni?

Más depressziónak mondja. Én és a szüleim kamaszkornak. Csakhogy nekem nem az a legfőbb problémám, hogy elszakadt a melltartóm, még nem vagyok szűz, vagy esetleg az esti randimra milyen színűre fessem ki a körmöm. Szó sincs ilyenről, ugyanis a melltartóm meg van varrva, soha nem lesz barátom, és azt hiszi mindenki hogy már nem vagyok szűz, mert O lábam van, és a körmöm olyan pici hogy nem tudom kifesteni. A bajom az, hogy az édesapám alkoholista és sokszor bánt. Igazából a lelki bántásai amik nyomot hagynak bennem, még gyerek vagyok, és borzasztó hallani, ahogy ócsárolja édesanyámat, engem stb stb. Édesanyám szerintem idegbeteg, nem telik el úgy nap, hogy ne ordibálna velem. A kivételezés köztem és a nővérem közt másnak is feltűnt. Amíg ő kap 20.000 ft-ot születésnapjára, én tortát sem. Oké, a pénz nem minden. Dehát...kinek nem esne rosszul?! A testvérem papucsként kezel körülbelül. Pofám ordítja, hogy csicska vagyok és ronda. Ő csak reggeltől van itthon, körülbelül 3óráig. Aztán megy át a barátjához. És ezt is hallgatnom kell itthon, hogy miért nem vagyok olyan, mint ő. Én miért nem járok táncra, én miért nem vagyok annyira jó tanuló, mint ő volt ennyi idősen. A falra mászok ettől!

Egyszerűen már a szüleimnek se tudok megfelelni. De a barátnőimnek se, és a fiúknak se (ami nem lenne nagy probléma, de ez se esik túl jól). Minden barátom azzal jön, hogy megváltoztam és jönnek a hasonlítgatások a régi énemhez. Ettől is falra mászok! Volt egy fiú, aki nem az, hogy hülyített, hanem kételyek közt hagyott. (Ha van ilyen szó.) Lassan egy éve, hogy legjobb fiú barátom, és így minden oké. Csakhogy 3-4 hónapja fülig szerelmes voltam belé, és egyszer sem utasított vissza, sőt...kétértelmű volt, hol ott akkor volt a legkétértelműbb amikor barátnője volt. Bunkóság, de nekem jól esett amikor a barátnője találkozóját miattam mondta le, mert velem találkozott. De annak már vége, vagyis a kapcsolatuknak. Én megismertem egy másik srácot. Fülig szerelmes vagyok megint. Na jó, lehet csak begerjedés, fogalmam sincs. De csak játszik. És a már így is sebes lelkemnek ez se jó. Fogdos, csókolgat, találkozik velem, fogja a kezem. És közli hogy mást szeret. Akkora tahó amúgy. Teljesen tönkretett. Közölte, hogy mindenkinek jobb lenne ha halott lennék, és hogy dagadt vagyok (172cm/48kg). Hogy mennyire nem számítok senkinek, és ez teljesen tönkretesz. Próbálok erős maradni, de nem tudok! Régebben 3x volt öngyilkossági kísérletem, és vagdostam magam. Amit sajnálok, de nem szégyellem. Könnyen a padlóra kerülök, de nem tudok felállni. Segítségre van szükségem. A családom nem család. A barátaim most is épp nyaralni vannak, és én itthon olvasok és sírok. Minden este sírva alszok el, és megkérdezem magamtól, hogy miért vagyok még itt. Félek. Félek itthon lenni, félek mások véleményétől. Senki nem tudja milyen nekem itthon. És jönnek a bántások. Azt hiszik lepereg rólam. Hülye duma: de senki nem ért meg. Úgy érzem, hogy mindent elb.szok. Feleslegesnek érzem magam, és ezt közlik is velem. Fáj élnem.

Kikerült az internetre egy szerkesztett kép rólam. De nem tudok bizonyítani...Vagyis tudnék, de senkinek nem mutatom meg a mellméretem. Az utcán megnéznek, és összesúgnak. Én lettem a város ringyója. Elrontottam...Dührohamaim vannak és pánikrohamaim. Hogy tudnék ennek véget venni?