A barátnőm hangojat hall. Lehet ezen segíteni?
A barátnőm hangot hall hogy tegye meg ezt tegye meg azt.
De ezek nem ilyen kicsi dolgok.
Már egyszer megpróbálta ölni a lányát ki ajarta dobni az ablakon. Egyszer pedig a "hang" azt mondta neki hogy szúrja le a gyereket, ezért kidobott minden kést.
A pasija egyszer azt álmodta hogy a fejéhez nyom egy párnát a barátnöm mintha megazeretné fojtani. A barátja felébredt és a barátnöm már fel volt ébredve és kérdezte hogy mivan. Egyszer pedig arra ébredt a barátja hogy figyeli, ezért ki ugrott az ágyból(a barátja) erre a barátnőm vissza feküdt.(ezt a pasija mesélte nekem).
És ebbe az a legfurább hogy az egyik testvére is halja ugyan azt a "hangot".
Van egy kissebb testvére is a huga.
A barátnőm pasija azt mondta hogy egyszer ráorgott a legfiatalabb lány, és valami érthetetlent hadobált. Az anyjuk egyszer késsel rontott neki a férjének, pedig túl nyugodt semmin nem húzza fel magát.
Ez nekem fura.
Nem tudtam hova írjak.
De kezdek aggódni hogy elvannak átkozva vagy szellem,démon szálta meg őket.
Csak úgy utólag irom nemhiszem hogy ide tartozik de az anyjuk járt régen valami szekta féleségbe.
Szerintem egészen egyszerű, mezei, sajnos kezeletlen skizofrénia. A skizofrénia örökölhető, és valószínűleg az egész család ebben szenved.
Pszichiátria és gyógyszeres kezelés, ezekkel a veszélyes tüntetek megszüntethetők. Sajnos soha nem lesz az asszony a régi, de legalább nem fogja megölni a férjét sem vagy másvalakit, vagy magát...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!