Mégis mi a bajom? (Bővebben lent)

Tegnap ezen gondolkoztam (miután megnéztem egy animét de ez nem fontos csak rásegített):

Az emberek olyan hülyék.. annyira utálom azt, amikor pesszimistán semmiben se hisznek, és csak megmaradnak a földhöz kötött realitásnál. Én nagyon elzárkózok a külvilágtól, és szeretném elhinni, h léteznek földöntúli dolgok. Barátnőim régebben folyton megértettek vagy próbáltak azt hiszem. Nekik elmondhattam mindent, de most már őket sem érdeklem.. másik iskolába kerültem.. középsuliba. Itt kiröhögtek, mert hiszek a pl:. a szellemekben. Hülyének néznek, amikor elmeséltem, h 10 éves koromban a legjobb barátnőmmel (aki most is az és ő még nagyjából megért) szellemeket idéztem, meg boszorkánykodtam. Most már egyedül vagyok.. és csak siránkozok.. sokszor gondolkodtam, azon hogyha szellem lennék, vagy egy átlátszó "dolog" akkor, kiket hogyan bosszulhatnék, meg.

Most hogy leírtam ezeket, nagyon szomorúnak tűnhetek, és az is vagyok, de nem sírok.. az gyengeség.

Itthon, nevetek, mert boldog is vagyok, de ha olvasok, vagy megnézek egy ilyesmi animét/filmet, egy űr marad bennem, egyfajta seb. Amit akaratomon kívül mindig feltépek, és ez nagyon fáj.

Légyszíves írjátok le mi a bajom.

14/L