Ezzel már átlépet egy határt (személyes) a pszichológusom?

Már korábban is írtam ide, hogy a pszichológusom (nő, kb. 30) nagyon rendes velem. Felajánlotta a magánrendelését, hogy menjek oda ingyen, bármikor hívhatom stb.

Az előzmények itt: http://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__mentalis-egeszseg__5..

Már korábban mondta, hogy neki is volt egy időszaka, amikor szorongott, de járt Ő is terápiára így túl lett rajta. Én már ezt is különösnek tartottam, hogy ilyet megoszt velem, ugyanakkor jól is esett. Ma viszont mikor mentem a terápiára, akkor velem jött a testvérem is, ugyanis PTSD-m van és ma jutottam el oda, hogy elmondom valakinek a családból, hogy gyerekkoromban (11-12 évesen) szexuálisan bántottak (nem erőszakoltak meg).

Szóval mielőtt behívtuk volna a tesóm, előtte ketten beszélgettünk a pszichológusommal, hogy szerinte mondjuk-e el vagy sem, készen állok-e rá vagy sem. Aztán hirtelen elkezdte nekem mondani: "Hogy Ő ezt még nem mondta senkinek (gondolom a betegei közül) és, hogy amit mondani fog az maradjon kettőnk között, de tényleg ne mondjam senkinek, viszont nekem el akarja mondani." Aztán elmondta, hogy Ő is végig ment azokon a tüneteken, mint én, mert Őt az anyukája bántalmazta gyerekkorában fizikálisan és mentálisan is. Mondta, hogy átérzi mennyire nehéz lehet nekem, mert Ő is átment ezen és valóban neki is az segített, hogy elkezdett beszélni erről az apukájának, családjának, a párjának...

Mikor ezt mondta, én köpni-nyelni sem tudtam. Egyrészt sajnáltam, másrészt pedig most éreztem igazán,hogy tényleg törődik velem, mert ilyet azért az ember nem szívesen mond el másnak, főleg nem egy betegének. Mikor erről mesélt majdnem el is sírta magát és mondta is, hogy ne haragudjak, de mindjárt sírni fog (persze nem sírt). Aztán bejött a testvérem elmondtuk neki a dolgokat és akkor is láttam rajta, hogy mintha sírnia kellene, meg ezt a tesóm is észrevette.

Kérdésem tehát, hogy mégis mi történik??? Engem egyébként nem zavar, hogy Ő ezeket elmondja, és tény, hogy nagyon szeretem Őt. Eddig is úgy éreztem, hogy Ő is kedvel engem, de a mai után már biztos vagyok benne. Ráadásul a tesóm, miután kijöttünk mondta, hogy látszik rajta, hogy szeret engem (persze a pszichológusom is elmondta, hogy megkedvelt, megszeretett, de így, hogy egy külső szemlélő is érzi, látja, akkor hiszi el igazán az ember.) Szóval ez baj? A terápiával egyébként nagyon jól haladunk. Csak épp azon gondolkodom, hogy Ő talán jobban megkedvelt engem, mint a többi betegét?

22/L