Ennyit gondolni a halálra nem normális?
Tuti, hogy nem az,de nem tudom mit tegyek, vagy hogy kerülhetném el,hogy rá gondoljak?
Vannak időszakok mikor naponta többször is elkap a zsibbasztó, bénító gondolat, hogy "meg fogok halni".
Nem úgy gondolok rá, hogy most azonnal, hanem majd öregen. Milyen borzasztó dolog a nem létezés. A tudat,hogy elmúlok,nincs jelen,se jövő, megszűnik az érzékelésem, nem lélegzek,egyszerűen megszűnök létezni.Hiába szeretem az életet, meg fogok halni, elveszek a semmibe.
Ilyenkor bénító, zsibbasztó érzés lesz úrrá az egész testemen és a szívem dobogását érzem és hallom is.
Olyankor a legrosszabb ha a párom nincs otthon,mert akkor még abba is belegondolok,hogy Ő sem lesz.
Van,hogy 1-2 hétig nem jut eszembe, de van olyan, hogy hetekig az utolsó gondolatom elalvás előtt ez.
Tegnap megint előjött (kihagyott az érzés, a gondolat kb. egy hetet) és ma is nem egyszer gondoltam bele az elmúlásba...még a munkahelyemen is eszembe jut.
25 éves vagyok. Biztos,hogy nem normális,de nem tudom,hogy mit tehetnék ellene.
válasza:Próbálj másképp gondolkozni erről. Nem tudhatod 100%-ig biztosra, hogyha meghalunk mi lesz utána. Persze nyílván, ha materalista, vagy ateista felfogásod van, akkor az az elmélet az adott, hogy nincs semmi, de arra a kérdésre már ők se tudnak mit válaszolni, hogy oké, testileg nincs semmi, de a lélekkel mi is lesz? Nem tudom, hogy mennyit jártál utána a témába, de szerintem nézzél más lehetőségeket is meg pl. vallás területein belül.
Én személy szerint elképzelni se bírom, hogy a lélekkel ne történjen semmi és azt se, hogy valóban meghalnánk, innét eltávozunk a Földről, de biztos, hogy van utána vmi.
válasza:Keresztény vagyok. Bizonyos fokig hiszek a "Mi Urunkban" ugyanakkor realista vagyok az életben. Ha komolyan vesszük a bibliát...hát egy jobb scifi is lehetne. Ugyanakkor,ha az tényleg "szent" lenne,akkor Darwint máglyán égették volna el. Na meg akkor nem értem a dinoszaurusz csontvázakat sem, hogy mit keresnek a földben. Továbbá mindenki az emberi lélekről beszél. Az állatokról senki. Pedig Ő is olyan élőlény mint Én. Ő hisz valamiben? Neki hova kerül a lelke?
Egyetlen egy hitem van, amit mondhatni magam megnyugtatására találtam fel/ki, a végtelen térben, végtelen időben való újraszületés. Tehát ha Én most meghalok,akkor egy másik dimenzióban újra megszületek és újra élem az életem.
Ezzel magyarázom a "Dejavu" érzést is. Miszerint az adott életben minél több "Dejavu" érzése van az embernek annál többször élte már újra az életét. Az agysejtekből egy bizonyos mennyiség után nem lehet minden emléket kitörölni az újászületéssel.
Ez oylan,mint amikor az ember kap egy donor szervet és olyan tulajdonságokat, emlékeket, érzéseket él át,ami a donorszerv tulajdonosával történt meg.
Szép és jó, hogy feltaláltam magamnak a menedékem,de akkor is ott van a "De" mi van, ha csak simán a kukacok zabálnak fel és az ükunokámnak már fingja se lesz,hogy Én valaha lélegeztem a bolygón.
válasza:Nos.. igen.. igazad van... az egyik életfelfogás, hogy mivel úgyis meghalunk ,ezért hozz ki belőle amit tudsz, próbáld ki amit szeretnél.
Viszont hogyha már így az újjászületésben is "hiszel", akkor az magával vonzza a karma törvényt is, meg az ilyesmiket. Épp nemrég találtam egy könyvet, amiben ezt tök jól leírták - igaz ez kicsit másról is szól, de én ebben úgy láttam, hogy tök jól össze van foglalva a dolog.
Ha gondolod adok linket - nekem egy pár kérdésre választ adott.
válasza:Ahhoz hogy megérts azt kell tudnod, hogy szeretnék optimista lenne,de lényegében realista vagyok.
Tehát mikor azt mondom,hogy "hiszek Istenben" hagyom az aprócska optimista lényemet érvényesülni. Hiszen ki ne szeretne hinni a mennyek országába, ahol újra találkozunk elhunyt szeretteinkkel?Hülye lennék nem hinni,ugye? DE ha realistára fordítom magam -ami 98%-ban vagyok- akkor nem értem mit keres a dinócsontváz a föld alatt...nem bírom elviselni a nem létezésnek a gondolatát.
Így köztes elmeállapotomban megalkottam a végtelen idő, végtelen tér túlélési stratégiámat, amivel csak az a baj,hogy rajtam kívül még senki sem mondta, hogy "Igen, az úgy van!" :D
válasza:Nagyon hasonló a véleményem a halál utániakról, mint neked. (Meg a Bibliáról is.)
"Szép és jó, hogy feltaláltam magamnak a menedékem,de akkor is ott van a "De" mi van, ha csak simán a kukacok zabálnak fel és az ükunokámnak már fingja se lesz,hogy Én valaha lélegeztem a bolygón."
És valóban a kukacok zabálják fel a testedet. Ez is a természetes körforgás része. Az ükunokák tényleg nem fognak ismerni - ez is természetes, mondjuk szerintem ebben semmi ijesztő nincs. Ők is élik majd a saját életüket, és rájuk sem fognak emlékezni az ő utódaik.
Éppen a minap nézegettem családi fényképeket még a fotózás hajnaláról, és anyósommal együtt próbáltuk kitotózni, ki kicsoda lehetett, felismerni ugyanazokat az arcokat a különböző, elmosódott képeken. Belegondoltam, egyszer majd a mi családi felvételeinken találgatják, mi kik lehettünk, kinek a kicsodái...
A bénító gondolat szerintem azért kerülget, mert elérkeztél abba a tudatállapotba, vagy érettségi szintre, ahogy tetszik, ahol megkérdőjeleződik az élet értelme, az egész létezés mivolta. Sokan a vallásba menekülnek, sokan viszont valódi válaszokat keresnek, és ha túljutottak a "sokkon" - azaz sikerült megnyugtató válaszokat találniuk a bénító gondolataikra - akkor valóban elindulhatnak az úton, hogy jobbá tegyék az életüket. A világnak egy teljesen más dimenziója tárul fel előttük, ami legalább olyan érdekes, mint amit már ismernek.
válasza: válasza:"A vallás nem menekvés."
Ez igaz, nem is a vallás rész itt a hangsúlyos, hanem a dogma. Dogmatikus pedig lehet más is, pl. begyöpösödött materializmus. A lényeg, hogy a gondolkodást feladja az illető a számára megmagyarázott, elfogadható világnézetért, így ezzel nincs már többé gondja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!