Mit tehetnék ebben az állapotban?

A problémám, hogy magammal nagyon rémes viszonyban vagyok. Azt hiszem ez már depresszió. Úgy érzem senki nem szeret, mindenki rongynak néz és megaláz, senki vagyok és sehova nem tartok. A probléma azzal kezdődött pár éves koromban, hogy édesapám ivott és verte, terrorizálta a családot, azóta elköltözött pár éve, de azt hiszem a már hosszú ideje lappangó állapotom oda vezethető vissza. Nos, egyetemre járok, ami nem megy úgy ahogy én szeretném,nem vagyok a legjobbak között, ami bosszant,nem látom h vezetne valahova is a tanulásom, nem tartom magam elég jónak ahhoz h én bármikor is keresőképes legyek. A szüleim elváltak, apa messze él, de amikor beszélünk is olyanokat mond, amit ember embernek normál esetben nem. Undorító. Édesanyámmal, a férjével és a húgommal élek. Állandó a veszekedés. A húgom afféle tipikus mai tinilány: külsőségek, divat, nyálas beszéd, fogyókúra, tele van önbizalommal, és meg is mutatja h ő kicsoda, folyton az ő sikereit, szépségét kell hallgatni. Ez rettentő idegesítő ez immár 18 éve. Anya az ő pártját fogja, engem semmibe néz. Róla tudni kell, hogy rettenetesen nagy hangú adott esetben, és még inkább befolyásolható. A húgom, mivel vezér típus, 100%ban meg is teszi, befolyásolja, úgymond ő a ház asszonya. Állandóan együtt vannak, engem félretolva, de őszintén sokszor nincs is hozzájuk így kedvem. A nevelőapám rendes fickó, bár anya állandóan beléköt, így a veszekedés gyakori köztük. Van egy párom, aki mellettem van, de nagyon barátaim nincsenek, legalábbis nem olyanok akikkel komoly dolgot meg lehetne osztani. Kétségbe vagyok esve, egyedül vagyok. Ha Ő nem lenne, olyan lennék, mint a kisujjam. Nem látom értelmét ennek az életnek nagyon. A húgommal annyira rossz a viszonyom, hogy néha komolyan gondolok arra, h olyat csinálok amit megbánok később.Sokszor gondoltam arra, hogy pszichológusra lenne szükségem, ami biztos, h így is van, de nincs rá pénzem. tanulok, diákmunkára csekély a lehetőség, anya pedig nem támogat. Nem tudom mitévő legyek. :/