Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Vagdosom magam. Segítség!?

Vagdosom magam. Segítség!?

Figyelt kérdés

Körülbelül egy hónapja kezdődött.

Amikor feleltem irodalomból és az osztálytársaim kinevettek. Az egyik fiú még decemberben, amikor levágattam a hajam, kitalálta, hogy úgy nézek ki, mint egy pudli. (különben meg nem) Azóta mindenki úgy hív.(barátnőm is levágatta, őt is így hívják de ez most mellékes)

Nos felelek, ami nem ment valami fényesen. Ő közben mondogatta halkan, pont úgy, hogy én is halljam, hogy "pudli" "gyerünk pudli, nem kapsz csontot". Ez engem nagyon szíven ütött és már ott felelés közben könnybe lábadt a szemem, szerencsére nagyjából vissza tudtam fojtani. Már hetekkel előbb meg akartam tenni, de nem voltam rá képes. De amikor felelés közben ezeket a szavakat hallottam, a gondolatomban már megvágtam magam.

Nem olyan mélyek, de akár el is fajulhatnak. Gondoltam már az öngyilkosságra is, de tudom, hogy nem lennék rá képes. Nagyon magányosnak érzem magam, talán mert a többiek olyan boldogok, van fiúbarátjuk és legjobb barátjuk is. A "barátnőm" egyszer észrevette a kézfejemen a vágásokat az még a felelés előtt volt. Azok csak az előjelek voltak. A csuklómat nem vette észre. Szükségem lenne egy normális barátra, nem olyanokra akik most vannak. Az osztálytársam nagyon idióták.

Komolyan úgy bánnak velem, mint egy kutyával. De tényleg. Az egyik a kulcsával a fejemre csapott, amikor nem figyeltem és a hátam mögött volt. Be is törhetett volna.

A másik kibeszél a háta mögött. A harmadik meg pudlinak nevez és majdnem fellök.

Nem olyanokra vagyok kíváncsi, hogy "öld meg magad" féle válaszok. Nem fogok iskolát váltan, már csak fél évem van.

Előre is megköszönöm a válaszokat!

(Aki szeretne írhat privátban is!)


14/L



2014. febr. 23. 19:00
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

Üdv!

Örülök, hogy te legalább kéred a segítséget, és nem azok közé tartozol, akik megpróbálják védeni ezt az egész dolgot.

Érzed, hogy gáz van, ez az első lépés a megoldásban.


Én azt javaslom fogjuk fel úgy a problémád, mintha szenvedély beteg lennél, akár úgy is, mintha narkós lennél. Írj privátot, és megpróbálok segíteni! Írd le nekem hogyan telik egy átlagos napod, mindent amit fontosnak érzel.

Jobbulást

2014. febr. 26. 04:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim válasza:
Nem kell lehurrogni!! A vagdosás komoly dolog. Én tavaly decemberben kezdtem és a leghosszab tiszta időszakom 18 nap volt. Ma megint megvágtam magam és ez egy komoly függőség!! Kérlek ne kezd el,tedd le a pengét amilyen hamar csak lehet,tönkre fogja tenni az életed. Az enyémet is elb****a,hidd el nekem. Az osztálytársaid idioóták,próbáld meg elmondani az osztályfőnöknek,hogy mit művelnek és bveszéljétek meg az iskolai piszkálódás következményeit,az egész osztállyal. sajnos ez nálunk is probléma volt suliban. Kérlek tedd le a pengét,nagyon rossz döntés,ennél jobban semmit sem bántam még meg.
2014. márc. 18. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim válasza:
Szia, írj nyugodtan. 16/L:)
2015. máj. 21. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!