Ma elmondtam a pszichológusomnak, hogy meg akarok halni. Ugye nem mondhatja el senkinek, hiszen már rég betöltöttem a 18-at?

Nem fogja elmondani és ha nem kellett bevonulnod a kórházba, valszeg úgy érezte, hogy nem annyira komoly még a szándékod.

Viszont ugye azt tudod, hogy csak a betegséged miatt érzed így magad? Nem azért, mert valóban meg akarnál halni... Én is már átmentem pár "nemhivatalos" próbálkozáson és utána mindig megbántam... Most már pedig, ha felmerül bennem, akkor egyszerűen eszembe jutnak a szüleim és el is megy tőle a kedvem...

A másik, hogy nincs véletlenül barátod, aki segíthetne? Esetleg barátnők? Valamint nem ártana elfáradnod egy pszichiáterhez is, hogy kapjál gyógyszert, amitől fel sem merülne benned az öngyilkosság gondolata. Úgy a pszichoterápia is hatásosabb lenne...

Végül tudom, hogy demagóg duma, de örülj annak, hogy járhatsz pszichoterápiára. Én is nagyon szeretnék, szükségem is lenne rá, mégsem engedhetem meg magamnak. Szóval nem azt mondom, hogy légy vidám, mert tudom, hogy milyen rossz és jelenleg az lehetetlen, csak próbálj meg azért változtatni...

Nem mondja el senkinek. Nem is jó neki ezzel munkaidőn túl foglalkoznia, nehogy kiégjen.

Nekem is voltak olyan dolgok, amikről nem voltam hajlandó beszélni, nem is faggatott tovább, inkább másról meséltem. Öngyilkossági szándékaim megemlítése esetén megkérdezte, akarok-e kórházba menni, illetve, hogy késztetést érzek-e rá, hogy megtegyem, vagy csak meg akarok halni. Persze nem akartam, hogy bevigyenek, szóval az utóbbira bólintottam rá mindig... viszont ma éjjel is azon filóztam, hogy hogyan fogom megtenni. Mindig attól félek, hogy nem sikerül, hanem mondjuk csak megvakulok vagy elvesztem az egyik végtagom.

A legszebb amúgy, hogy amikor a Rorschach-tesztet csináltatták meg velem, a pszichológusnő olyan keservesen nézett rám, mintha már a holttestem lenne előtte, és azt gondolná, "milyen kár érte", mert kiderítette, hogy nagyon nagy bennem az öngyilkossági hajlam, így valószínűleg így végzem egyszer.

A gyógyszer sem mindig segít amúgy, sok a mellékhatás, ráadásul nálam fennáll a veszélye annak, hogy beveszem az egész dobozzal...

Én így a terápiám végefelé ki merem jelenteni, hogy az érzés jogos. A terápia ugyanis valóban arról szól, hogy a személyiség egy részét drasztikusan "ki kell nyírni". De ezzel párhuzamosan születik egy új, az előzőnél sokkal kiegyensúlyozottabb, boldogabb személyiség is.

Az érzés az éned egy részének szól, csak kissé torzítva jelenik meg a tudatban, öngyilkossági gondolatok formájában. Átmentem ezen, azért merem kijelenteni, hogy ez az érzés torz. Te csak azt a bizonyos "nemszeretem" énedet szeretnéd megölni - és ez a terápia során sikerülni is fog! De helyette nyersz egy másikat! :) Csináld végig a terápiát, és megérted, hogy tényleg erről van szó valójában.