Milyen pszichés betegségem lehet a szociális fóbián és depresszión kívül?
A szociális fóbiám kb. 1 hónapja erősödött fel (iskolát váltottam), előtte is voltak enyhe tüneteim, de nem volt annyira vészes, hogy fizikailag is rosszul legyek. Az új suliba viszont nagyon rossz lett, rosszul leszek, hogyha sok ember vesz körül. Mert ők teljesen idegenek.
De az miért lehet, hogy egyik pillanatban tele vagyok önbizalommal, úgy érzem bármire képes lennék, a másikban meg utálom magam, és nem is érzem azt, hogy megérdemlem az életemet?/családom, barátaim, barátom/
Vagy pl., egyszer mondom a barátomnak (nem sajnáltatásból, csak úgy beszélgetés közben) hogy csúnya vagyok, de mondjuk ha valamelyik volt barátnője jön témába, akkor egyből jobbnak érzem magam, mint az adott lány.
Aztán van olyan is, hogy egyik nap sétálok az utcán és egész sok önbizalmam van, következő nap meg rettenetesen ocsmánynak érzem magam? Pedig hasonló ruhába öltözök, kisminkelem magam, de akkor is.
Néha olyan egyszerűen fogok fel mindent, nem gondolok bele a dolgokba túl mélyen, és olyankor tök jól érzem magam. Viszont hajlamos vagyok arra, hogy túlgondolok mindent, túl sok mindenre rá akarok jönni, amire tudom, hogy sosem lennék rá képes, és egyre mélyebb süllyedek a gondolataimban, és a végén már ott tartok, hogy majd' idegösszeroppanást kapok.
Lehet, hogy pszichiátriára kellene mennem, vagy nem tudom. Van valaki, aki volt már hasonló helyzetben?
17 éves lány vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!