Azokhoz szól a kérdésem, akik valamilyen módon bántják magukat (falcolás, égetés, falbaütés, stb. ). Miért csináljátok? Ti képesek vagytok megmagyarázni? Nem ítéllek el titeket, sorstársak vagyunk.

Sajnos önutálatból teszem sztem meg nem tudom még suicid is vagyok meg pesszimista sokszor plusz szerencsém sincs sokszor rágódom a múlton,beteg is vagyok

régóta megvan nálam ez naponta mindenféle öngyilkossággal kapcsolatos dolgok járnak a fejemben néha

már szeretem látni ha megvágom magam ha úgy vagyok

dögöljek..

hát én pár perce vágtam meg magamat megint szóval most pont tudok neked válaszolni..

Na szóval azért szoktam vagdosni magamat mert néha nagyon dühös vagyok másokra és ezzel együtt jár hogy csalódtam is bennük és ezért teszem mert nem akarom hogy belül fájjon ezért vágok többet is. Én érzem ,hogy fáj de nem állok le mert addig a fájdalomra öszepontosítok a vágásokra.Bár nem mindig segít abban teljesen hogy ne gondoljak a belső fájdalomra.

Nálam ha valamit a suliban rossz lett azért én nem vágok mert nem nagyon érdekel míg nem bukok meg.

Néha olyan dolgokat vágnak a fejemhez amik tényleg fájnak és ezért teszem

És ha elcseszek valamit mint a héten is (most kezdtem a héten vagdósni) szóval elcsesztem valamit olyan valamit amit mindennél jobban akartam a világon ez az egy volt számomra fontos és el*asztam.

Ha akarsz dumálni írj privit ok ?

Régen gyengevoltam ahhoz hogy kiájjak magamért, és szép méjpontomban majdnem sikerült a vonat elé sétálnom, azóta labilis vagyok szellemileg és bármi történik velem vagy azzal aki fontos nekem magam hibáztatom érte és egyszerüen véresre tudnám ojankor verni a kezem a falom, de mostis 2x akkora az öklöm :/

Lényegében dühös vagyok magamra, és ezzel a feszkót kiadom.

Szerintem te is, mint sokan előttem azért bántják magukat, mert iszonyúan dühösek, megbántottak, elkeseredettek, tanácstalanok és nem tudnak mit kezdeni a pillanatnyi frusztráltsággal. Én kisgyermekkorom óta, ha eluralkodott rajtam a düh, mindig ököllel a falba vertem, aztán rájöttem; ez fáj, de visszahoz a valóságba, hogy nem ugorhatok a torkának az illetőnek, aki felbosszantott. Nekem mindig sok problémám volt/van önmagammal a lelkem, érzéseim terén. Volt, hogy jártam pszichológushoz kiskoromban, akkor segített(bár én erre már nem igazán emlékszem)de aztán a pszichológus terhes lett és úgy volt, hogy átkerülök egy másikhoz. Na már most én ezt nem akartam, így félbeszakítottuk ezt a folyamatot. Sokáig nem is volt eget rengető problémám, de aztán átkerültem egy másik suliba. Ott nehezebb volt, és minden egyre szerencsétlenebbül alakult, 7.es voltam mikor már falcoltam, aztán 8. év elején vagdosni kezdtem magamat, de furcsamód csak akkor tettem, amikor felgyülemlett bennem a harag, vagy a keserűség., most még mindig nem vagyok rendben teljesen, én ostoba voltam, azt hittem megoldom önmagam, de nem kértem segítséget. Mikor 4 hete 1. óra után a suliban belevágtam az ablakba és az darabokra törött(megijedtem, a tanárok mind rólam beszéltek)rájöttem, ez így nem mehet tovább! Majdnem a gyermekpszichiátrián végeztem, és nincs több esélyem, most

már bármit teszek, bevihetnek! Na, én itt jöttem rá, hogy vissza kellene fognom magamat(persze a barátok sokat segítettek) igaz még nem vagyok jól,de arra törekszem! Nincs több vágás, nincs több ostoba kirohanás, meggondolatlan lépés, de még mindig azt mondom, hogy megoldom önmagam! Ne féljetek megkeresni egy jó pszichológust, állítólag sokat segíthet, ne legyetek annyira ostobák, mint én! 14/L