Egészen kiskorom óta úgy érzem, hogy kilógok a sorból. Mi lehet a bajom?

17 éves lány vagyok, és már óvodás korom óta rengeteg furcsaságom volt. Érdekelne, hogy esetleg mi lehet ez.

Az oviban sokszor körbe-körbe mentem a teremben lábujjhegyen, amit az óvónők meg is jegyeztek a szüleimnek, de idővel kinőttem. Szinte sosem játszottam a többi gyerekkel, mert utáltam az ő szabályaik szerint játszani, illetve ha én találtam ki magamnak valami játékot (pl. homokvárépítés), mindig elrontották.

Kb. 4,5-5 éves voltam, amikor megtanultam írni, olvasni és számolni. Elsős koromban sokat unatkoztam emiatt az iskolában.

Arra is emlékszem, hogy 6-7 éves koromban mindig biológiai témájú könyveket kértem, és azokat olvasgattam. Bár sok dolgot nem értettem belőle, de lenyűgözőnek találtam. Akkoriban egyébként állatorvos akartam lenni, de ilyen korszaka szerintem nagyon sok kisgyereknek volt.

Most is kissé furcsa az érdeklődési köröm. Még mindig szeretem az állatokat, sokkal jobban, mint az embereket, de az emberi anatómia már jobban érdekel. Nagyon érdekesnek találom a patológiát, valamint az emberi agy elváltozásait, ugyanakkor eszem ágában sincs orvosnak lenni, mert gyűlölöm mind a kémiát, mind a fizikát. Ezenkívül érdekel a jog, a kriminálpszichológia, és ebből következően a sorozatgyilkosok elméje.

Sokan a viselkedésemet is furcsállják. Vannak érzelmeim, de képtelen vagyok kinyilvánítani őket. Szinte sosem mosolygok. A legtöbb embertől viszolygok, nem szívesen vagyok a közelükben, gyűlölök tömegközlekedési eszközökön utazni, legszívesebben gyalog járnék mindenhova. A buszon utazó embereket zenehallgatással próbálom kizárni, több-kevesebb sikerrel. Nagyon kevés embert tudok szeretni, emiatt kevés barátom van. Sokan flegmának tartanak, és a barátaim az emberektől való viszolygásomat vagy abnormálisnak, vagy viccesnek tartják.

Sosem volt hosszabb párkapcsolatom. A szexet kívánom és szeretem, de vagy a fiúk képtelenek megtűrni a furcsaságomat, vagy én nem bírom elviselni őket huzamosabb ideig.

A tanulmányi átlagomat jónak tartom, 4,5 körüli, és minden tantárgyból, ami érdekel (nyelvek, történelem, biológia), ötös vagyok. Van egy felsőfokú nyelvvizsgám angolból, most érettségiztem belőle (illetve még csak az írásbeli van meg), és ezután szeretnék a második nyelvemből egy középfokú nyelvvizsgát szerezni.

Ugyanakkor a külsőmmel szemben maximalista vagyok. Az öltözködésem ugyan lazább, hanyagabb stílusú, viszont megszállott vagyok a soványsággal. Szeretném, ha jobban kiállna a kulcscsontom, a csípőcsontom és vékonyabb lenne a combom. Emiatt sokszor őrült módjára edzek, kalóriákat számolok, és ennek köszönhetően bulimiás vagyok, amivel próbálok leállni, de sokszor nem megy.

Van egy macskám. Még soha senkinek nem vallottam be, de talán őt szeretem a legjobban. Ha esetleg másik városba megyek egyetemre, mindenképpen vinni szeretném magammal, mert 1 is napot nehezen bírunk ki egymás nélkül (anya mindig mondja, hogy ha nem vagyok itthon, sír az ajtóm előtt és vár).

Félek a pókoktól, a gerincektől és a baktériumoktól. A pókfóbiámnak tudom az okát, gyerekkori trauma, a másik kettőről nem tudom, miért alakult ki. A gerincundorom (és az alakommal kapcsolatos önbizalomhiány) miatt nagyon keveset járok strandra. A baktériumfóbiám miatt folyamatosan kezet mosok és kézfertőtlenítőzök.

Nem bírok szemkontaktust tartani. A barátaimmal és a közelebbi rokonokkal még úgy-ahogy sikerül, de ismeretlenekkel, illetve a legtöbb osztálytársammal nem megy.

A legtöbb embertől nem viselek el semmilyen fizikai kontaktust. Kézfogások után kézfertőtlenítőzök, az ölelésektől elhúzódok.

Sokan megjegyzést tesznek ezekre a dolgokra, és én is (illetve szerintem a szüleim is) tudom, hogy kilógok a sorból, de én jól érzem magam így. Ugyanakkor kíváncsi vagyok, hogy mi lehet ez. Van valakinek valami ötlete?