Azt hiszem, nem vagyok elég beszámítható ahhoz, hogy egyedül szedjem a gyógyszereimet. Hogy mondjam el a pszichiáteremnek? Le fog szúrni.

Antidepresszánst és antipszichotikumot, meg valami káliumtablettát kéne szednem. Paranoid skizofréniám van, arra kéne szednem az antipszichotikumot, az antidepit a kényszerbetegségem és az evészavarom miatt, a káliumot pedig azért, mert sokat hányok, és vészesen alacsony a káliumszintem.

A kórházban anyukámmal voltunk bent receptért, akkor megkérdezték, hogy tudom-e egyedül szedni, vagy szükség van-e rá, hogy anyu adagolja. Úgy döntöttünk, lassan 18 évesen képes leszek reggel-este beszedni 3 tablettát, úgyhogy mondtuk, hogy nem, majd én megoldom.

Ha jól megnézem őket, tudom, hogy nem akarnak ártani nekem a tabletták, hogy pont azért kapom, hogy jobban legyek tőlük, de mikor eljön az idő, hogy be kéne venni őket, akkor elfog a pánik, félek, hogy meg akarnak velük mérgezni, nem tudom, hogy a három közül melyikben van a méreg, látom magam előtt, ahogy a vegyészek töltögetik a félig nyitott kapszulákba a gyógyszert a kémcsöveikkel, és akkor az egyikük előkap valami halálos mérget, és véletlenszerűen elkezdi azt befecskendezni... és belerakják a zörgős levélbe, levelet a dobozba, dobozt a kezembe, gyógyszert a számba. És végem.

Mindig csak kiveszem őket, és elrejtem a fülbevalóimhoz. Igazából azért is jó, mert ha nagyon öngyilkos hangulatomban lennék, akkor beszórhatom az egészet egyben.

De nagyon bűntudatom van, mert a pszichiáterem közölte anyuval, hogy sajnos egyenlőre minimális javulást lát (hihi :D), és láttam mindkettőjükön, hogy csalódottak. Szólnom kellett volna, mert igazából tudom, hogy nem vagyok jól.

Szerintetek felhívjam holnap? Nagyon mérges lesz rám.