Megijeszt, hogy mostanában milyen sokat gondolok a halálra és sokszor be vagyok fordulva. Komolyan vegyem?

Magamról annyit, hogy átlagos lakótelepi családban nőttem fel. Gátlásos, otthonülő, önbizalomhiányos srác voltam, akit folyton csesztettek a többiek. Aztán ez ellen igyekeztem tenni, nagyobb koromban, bár nem mindig jött össze.

A rendszerváltás után viszont fellendült az életem. Az iskolák után jól menő családi vállalkozásunk lett, a szüleimmel és a testvéremmel. Nem kellett vadidegen környezetben alkalmazottnak lenni. Nem voltunk gazdagok, de normális életünk lett. Ez meghozta az önbizalmamat. Az egykori bőrdzsekis alternatív lázadóból egy igazi életvidám, kicsit "bonviván" fiatalember lettem. Lett nagyszerű párkapcsolat, normális egzisztencia, autó, nyaralások, társasági élet, és nem utolsó sorban a független szabad élet, amit sokra értékeltem.

Aztán a válság bedarált. Nagyot zuhantunk anyagilag. Mára el vagyunk adósodva, az utóbbi pár évben a régi élvezetek és élményszerzések huszada sem jut. Ki vagyunk mindannyian, a párom többször ott akart hagyni már. Együtt vagyunk, de langyosvíz. Én szeretem Őt, valamennyire ő is ragaszkodik, de nagyon kihűltünk, semmi igazi meghittség. Annyira lementünk az anyagiakkal, hogy kénytelen voltam állást keresni. Találtam is, az az egy pozitívum van benne, hogy a kollégák, főnökök semennyire sem se-g-g-fejek, de a pénz az igazi mai magyar realitásos csak. Ez az ippeg nem döglök éhen kategória. Mondom, a cég és a kollektíva normális, de megvisel, hogy nem vagyok már a magam ura. (Ez tizenév után nagyon nehéz - ezt azoknak mondom, akik egyből lehurrognának, hogy milyen sokan élek így.) Engem ez is megvisel. Az adósságok, a csóróság, a tehetetlenség, a kiszürkült kapcsolat. Ezek mind-mind olyan kockái a mozaiknak, amivel egyenként még vele lehetne bírni, de nekem nagyon sok ez mind egyszerre. Rettentően frusztrált vagyok, sokat vesztettem, egyik hónapról a másikra görcsösen darizzuk be az adósságokat, amik jó része nem is miattunk van és nem tudunk kiszállni, mert hiányzik a teljes önállósodáshoz a pénz. Ráadásul a páromban sem tudom, hogy mennyire lehetek biztos. Néha próbálom kívülről szemlélni magam és viccelődni, hogy "önsajnáltató" stb, de itt belül nagyon nagy a feszültség, időközben magas vérnyomásos betegségem is lett. Hiányzik a régi sok kacagás, élmény, program, jó közérzet. Megöl, kicsinál ez az állandó szomorúság és frusztráltság. Egyre gyakrabban érzem azt, hogy egyre kevésbé bírom ezt elviselni.