Milyen betegség a skizotípiás rendellenesség?

Ezt találtam neked:

A szkizotípiás személyiségzavar

Egy sor különböző, állandósult és feltűnő viselkedési, gondolkodási, észrevevési szélsőség manifesztálódása jellemzi. Ezek sok tekintetben emlékeztetnek a klinikai szkizofréniára, bár mind súlyosságuk, mind "különösségük" fokát illetően messze vannak az ott előforduló tünetektől.

A személyiségzavart jellemzi a társas kapcsolatok szegényessége, hiánya, a közelség-intimitás kerülése és egyfajta autisztikus, de nem téveseszmés gondolkodás.

A szkizotípiás egyik értelmetlen jelenségből a másikba sodródik, a társadalom perifériáján él és igencsak ritkán képes meghitt kapcsolatokra, vagy tartós felelősségvállalásra. Viselkedésének és gondolkodásának jellegzetes különcségei (mágikus gondolkodás, illúziók, körülményeskedő beszéd, gyanakvásos alapállás, vonatkoztatások) részben befelé fordulásuknak és elszigetelt életüknek tudható be. Kívülállósága, különcsége miatt nem éri elég "korrektív" hatás, ami autisztikus gondolkodását kiigazíthatná, hisz kapcsolathiánya miatt elszakad a valóságtól és a köznapi emberi lét stabilizáló hatásától. Emiatt egyre "őrültebbeket" gondol, egyre különcebbül viselkedik.

Mivel amúgy sem vágyik az élet örömeire és zsongására, így egyre "élettelenebb" és "zsibbattabb" lesz, valamiféle ködben tapogatózik, és értelmetlen, céltalan, bizarr dolgokat gondol és művel.

Úgy érzi semmi sem fogja úgysem feldobni, ezért bábuként, automataként éli életét, nem lehet hozzá közel férkőzni, és saját törekvéseiről, spontaneitásáról és örömeiről, azaz magáról is lemond.

A szkizotípiás személyiségzavar diagnosztikus kritériumai:

Az interperszonális kapcsolatok átható jellegű deficitsége, a gondolkodás, a küllem, és viselkedés különcségei, melyek a korai felnőttkorban kezdődnek és sokféle kontextusban jelen vannak, és ezt az alábbiak közül legalább 5 jelzi:

1., vonatkoztatásos gondolatok (kivéve a vonatkoztatásos téveszméket)

2., excesszív szociális szorongás, pl ismeretlen emberek társaságában extrém fokú diszkomfort

3., különös elképzelések vagy mágikus gondolkodás, amely a viselkedést is meghatározza, és nem következik szubkultúrális normákból, például babonásság, természetfelettiben való hit, telepátia vagy hatodik érzék, "mások kitalálják az érzéseimet"(gyerekeknél és serdülőknél bizarr fantáziák vagy "megszállottság")

4., szokatlan perceptív élmények, például illúziók, éppen nem jelen lévő személy hatásának érzete (pl úgy érzem mintha a halott anyám lenne itt velem a szobában)

5., különc vagy excentrikus magatartás, vagy küllem, például gondozatlanság, szokatlan modorosságok, magában beszél

6., a legközelebbi rokonságon kívül nincs közeli barátja, vagy bizalmasa (vagy csak egyetlenegy)

7., különös beszédstílus (asszociációs zavar vagy inkoherencia nélkül) pl a beszéd szegényes, követhetetlen, homályos vagy indokolatlanul elvont

8., az affektusok nem adekvátak vagy beszűkültek, pl abszurdak, tompák, ritkán viszonozza mások gesztusait vagy mimikáját (mosoly, bólintás)

9., gyanakvás és paranoid színezetű gondolkodás

Mindezen jegyek nem kizárólag szkizofréniás zajlás vagy pervazív fejlődési zavar idején bukkannak fel.

Ez alapján szkizotípiás aki gyanakvó, visszahúzódó, vonatkoztat és mágikus gondolkodás jellemzi, és az is aki furcsán és bizarrul kommunikál, illúziói vannak, elszigetelten él és szociális szorongás jellemzi.

Az utóbbi változat jobban reagál gyógyszeres kezelésre, míg az előbbire ez nem jellemző.

Klinikai kép : Viselkedési jegyek:

Egyes szkizotípiások viszzahúzódnak, a modoruk apatikus, mert kevéssé örömképesek. Kerülik a kényelmetlenségeket, izgalmakat. Éppen ezért látszólag nem is lenne szükségük babonás gondolatokra, vonatkoztatásokra, illúziókra és az időnkénti viharos és erőteljes copingra.

Azonban a passzív szkizotípiások elég jól ismerik az életet, és tudják, hogy mások képesek örülni, bánkódni és izgulni, ők viszont üresek és gátoltak. Ezért aztán vágynak "egy kis kapcsolatra", "egy kis érzésre és izgalomra", mert csak így válhatnak a világ részeseivé, de ugyanakkor próbálják is elkerülni azt, amit már nem tudnak kezelni.

Azonban ha annál is kevesebbet kapnak, mint amit igényelnek, akkor komolyan kínlódnak "mert a nagyon kevés" túl közel viszi őket a "semmihez".

A vissza visszatérő illúziók, a mágikus-telepatikus gondolkodás, a vonatkoztatásos gondolatok talán az "üresség" kitöltését célozzák.

Más szkizotípiások tevékenyebbek heves affektusaik kifejezésének ellenőrzésében, mert félnek a megalázástól és elutasítástól, és védekező célzattal szigetelődnek el, válnak zárkózottá.

Beszűkült affektivitásuk és tartózkodásuk tehát nem eleve meglévő emocionlális vagy társas viselkedési deficitességre utal: érzéseiket, kapcsolataikat "jegelik", így védekeznek az elutasítás ellen. Másoktól és önmaguktól is elidegenedvén, még inkább átélik a "semmi" fenyegető rémét, és megfagyott, deperszonalizált, alig élő énjüket.

Ezek az érzések kergetik őket bizarr magatartásba, gondolatokba, és észrevevésekbe, melyekkel megpróbálják "megerősíteni a valóságot". Emiatt lehet olyan gyakran észlelni a vonatkoztatásos gondolkodást, illúziókat, telepatikus "képességeket" és egyéb különleges gondolatokat, melyek a szkizotípiást jellemzik.

Önjellemzés, panaszok:

Hiányos, vagy diszharmónikus érzelmi világuk megfosztja őket attól a képességtől, hogy ne lapos és élettelen jelenségekként éljék meg a tapasztalataikat: a világ hűvös és kilúgozott érzetet kelt bennük.

Inkább holtnak mint élőnek tűnnek maguk előtt. Mintha a "nemlét" határán léteznének, az élet elfutó képeinek érdektelenül távoli és kívülálló nézői.

Az elidegenedés és deperszonalizáció a szkizotípiás mindennapos közérzetének állandó kísérője: emiatt olyan irreális és jelentéktelen számára az élet, és alakul ki az üresség és nemlét ijesztő érzése.

A szkizotípiást eláraszthatja a teljes dezintegrációtól, széthullástól, és nemléttől való félelem, és ezek elleni védekezésül születik az önmaguk gyártotta új valóság, a babonák, gyanakvások, illúziók szövedékéből

A súlyosabb deperszonalizáció heves pszichotikus attakokat válthat ki, és a betegek az efféle irracionális kitöréseken próbálják "megkeresni" a kiürült létüket feltöltő valóságot.

Intrapszichés dinamika:

A szkizotípiások számára inkább a több, semmint a túl kevés stimulus jelenthet problémát. Ez következik be például mindenkor, ha az általuk előnyben részesített visszahúzódásukat, kívülálló tartózkodásukat a társas közeg igényei vagy elvárásai miatt fel kell adniuk.

Mivel az ilyen helyzetek végső soron nem teljesen elkerülhetők, egyes szkizotípiások ilyenkor "kiürülnek", egy "másik világba" sodródnak vagy paranoid, illetve agresszív kitöréseket mutatnak.

Ha szokatlan követelések, behatolások érik zárt világukat, hosszabb időkre "kikapcsolhatják magukat", zavartak és céltalanok, paranoid módon gondolkodnak, és furcsán körülményesen metafórikusan kommunikálnak.

Ha túl erős és váratlan a külső nyomás, masszív pszichotikus reakciókban "öntik ki" primitív impulzusaikat, téveseszmés gondolataikat, hallucinációikat és bizarrériáikat.

Életük során nagyon sok szorongást és ellenséges érzületet fojtottak el, s ha ez egyszer kiszabadul, katartikusan szinte mindent elsodor.

Interperszonális érvényesülés:

Ha motiváltak, vagy rákényszerülnek kapcsolatra, akkor is képtelenek gondolataikat logikusan szervezni, irrelevanciákba vesznek, homályosak, nem tudják a témát követni, nem képesek igazi kölcsönösségre.

Az átható kuszaság, körülményesség és gondolkodásuk autisztikussága még inkább elidegeníti őket a többiektől.

A szkizotípiás életbeli érvényesülése szeszélyesen alakul. Értelmi képességeiktől függetlenül rossz az iskolai és munkahelyi előmenetelük. "Kimaradnak", "kiesnek", sok köztük az egyedülálló, s ha egyáltalán házasságot kötnek, többségükben elválnak.

Érvényesülési problémáik oka a társas szorongás és értéktelenségi érzés.

Közömbösek az élettel szemben, nem elég öntevékenyek, nem tudnak hétköznapi módon beszélgetni, mert a témától könnyen eltérnek, és szokatlanul szeszélyesek, furcsák, metaforikusak lesznek.

Nem tudják kézben tartani és irányítani az életüket, nem tudnak a társadalom "hasznos tagjaivá válni", azaz erőt és érzelmeket kifejteni a világért és a többiekért.